„Életem végéig írni fogom", mondta lapunknak alig egy éve Kántor Lajos, amikor a Fehér kakas, vörös bor címen frissen megjelent kötetéről faggattam. A családtörténetnek, Kolozsvár történetnek, Erdély vagy általános magyarságtörténetnek egyaránt beillő műve folytatásának a címe is megvolt és bizonyára, mire pénteken a halál váratlanul elragadta közülünk, már a Kakas és kereszt több fejezete elkészült. Egy kicsit pihenek, majd folytatom, ígérte.
De nem tartotta be ígéretét, nem pihent, életének 80. évében is ugyanazzal a lendülettel dolgozott, szervezett és alkotott, mint mindig. Neve és egész élete összefonódott a magyar elitkultúra egyik legfontosabb, mára már szinte egyetlen végvárának számító Korunk folyóirattal. Pihenésképpen befejezte és kiadta, amint ő fogalmazott, „önként vállalt nagy feladatát" a 90 éves Korunk történetet, a Korunk négy kapuja címmel.
Egész élete egy nagy önként vállalt feladat volt, amihez Isten tudja milyen forrásból merített erőt és energiát. Csaknem hetven önálló, illetve általa szerkesztett kötete jelent meg, miközben a Korunk műhelyt a magyar kultúra legnyitottabb, legbefogadóbb és egyik legnívósabb központjává tette.
A kolozsvári irodalomtörténész, kritikus, író és szerkesztő több díj birtokosa volt, egyebek mellett 1992-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 1998-ban József Attila-díjjal, 1999-ben Pro Literatura díjjal, 2004-ben Széchenyi-díjjal, 2012-ben Látó-nívódíjjal, 2015-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki.
Nyugodjon békében!
A Kántor Lajossal készült utolsó interjúnk itt érhető el.