gyilkosság;papagáj;

Bud, az afrikai papagáj - A képen egy hasonmás/forrás: pixabay.com

- Ne lőj! - rikoltozta a papagáj, a gyilkosság "koronatanúja"

Egy michigani asszony öt lövéssel meggyilkolta a férjét még 2015-ben. A tettnek egyetlen szemtanúja volt, a pár háziállata, egy papagáj, az eset ezért is kapott óriási médiafigyelmet, azzal együtt is, hogy a bíróság végül nem vette bizonyítékként figyelembe a papagáj esetét – írja a BBC.

A nő, Glenna Duram a gyilkosság után öngyilkosságot kísérelt meg, de elvétette a lövést, nem halt meg.  A papagájt később úgy találták meg, hogy az áldozat hangján ismételgette, hogy ne lőj!

A Bud névre keresztelt afrikai szürkepapagáj azóta az áldozat i előző feleségéhez került. Christina Kellerhez meggyőződése, hogy a "mocskosszájúnak" mondott papagáj a gyilkosság során hallottakat idézte, ugyanígy gondolták az áldozat szülei is.

A michigani ügyészség tervezte is felhasználni a papagáj szavait a bíróság előtt, de végül ebből nem lett semmi, az ügyész ugyanis belátta, hogy kevéssé valószínű, hogy a papagáj tudott volna tanúskodni a bíróság előtt.

Sonkodi Balázst nem hagyták az út szélén – szúrta ki a Magyar Nemzet portálja. A Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott szerződésekből kiderül, kevesebb, mint két héttel államtitkári megbízatásának megszűnése után már megbízási szerződést is kötöttek vele.