VIZES VB 2017;megnyitó;MTVA;

Fotó: Molnár Ádám

- Vb megnyitó kontra Barátok közt – Megsértődött az MTVA

„A TV-nézők döntöttek: magasan a Vizes VB nyitánya volt a legnépszerűbb produkció pénteken”

Ezzel a címmel adott ki közleményt az MTVA. Azt írják, hogy a budapesti vizes világbajnokság pénteki, az M4 Sporton, a Duna TV-n és a Duna World-ön is közvetített megnyitóját összesen 877 ezer ember nézte. Ezen kívül több mint 1,9 millióan voltak, akik legalább egy percet láttak az élő megnyitóból, de egy átlagos néző közel egy órát, 56 percet látott belőle – írja a 444.

Eszerint az esemény idejében tévénéző magyarok 27,2 százaléka nézte a megnyitót. Ennél sokkal jobban össze kell szednie magát az országnak, ha azt akarjuk, hogy meglegyen a vizes vb-re várt 6 milliárd tévénéző, ami ugye még a foci vb nézőszámánál is nagyobb.

Eszerint ugyanis ha a világ 7,5 milliárdos lakosságát is annyira érdekelné a vizes vb, mint a magyarokat, az is csak kicsit több mint 2 milliárd nézőt jelentene. A 3 csatornán sugárzott megnyitó így egyébként éppen lenyomott egy átlagos nyári Barátok közt epizódot.

Erre felhördült a közmédia, mely honlapján dörgedelmes választ tett közzé.

„Nehezen dolgozza fel a kormánykritikus magyar sajtó a FINA2017 vizes VB hazai és nemzetközi sikerét: ma a 444.hu az MTVA közleményét – melyben a közmédia a megnyitó-ceremónia magas nézettségi számait ismertette a nyilvánossággal - olyan címmel tette ki címoldalára, amelyben disznónak neveztek közel egymillió magyar embert.

A megszokott jópofáskodó stílusban a 444 az inkriminált cikkcímében úgy fogalmaz, „Gyöngyöt a disznók elé: 877 ezren nézték a vizes vb megnyitóját 3 magyar csatornán”. Ezt nem nehéz úgy értelmezni, hogy az a 877 ezer ember, aki a FINA2017 megnyitóját választotta, az bizony nem más, mint egy sertés, köznapi néven disznó.”

Ezt követően a honlap lényegében megismétli a 444 cikkét.

A Heim Pál kórházat és az Országos Kardiológiai Intézetet is érintette az a közbeszerzés, amely során többek között CT-berendezéseket vásárolhattak a kórházak, és ami miatt a versenyhivatal kartellgyanú miatt indított vizsgálatot - írja a HírTV portálja.