megnyitó;vizes vb;percenként;46 millió;

MTI fotó

- Kiderült: percenként nem 28, hanem 46 millióba került a megnyitó show

A szervezők korábban azt írták a hvg.hu érdeklődésére, hogy a budapesti nyitóünnepség megvalósításának összköltsége megközelítőleg 3,4 milliárd, amely magában foglalja a terület és a rendhagyó vízi helyszín kialakítását, illetve a látványos fény-, videó-, multimédia-, lézer-, víz- és pirotechnikai megoldásokat felvonultató technikai megvalósítást is. Az esemény művészeti közreműködőire fordított összeg közel 1 milliárd Ft, részleteket a szerződések értelmében nem áll módjukban nyilvánosságra hozni.

Egy 120 perces rendezvény kerül 3,4 milliárdba, amelyet nem is közvetített a jogokat megvásárló Eurosport. A látványosság minden perce 28 millió forintnál is többe kerül – írtuk korábban.

Az Index most kiszámolta, hogy a 120 perces programnak több olyan eleme volt, amit bajosan lehetne show-nak nevezni. A sportolók esküje vagy a politikusok beszéde sem számít annak, még akkor sem, ha Áder János elmesélt egy viccet. A zászlóval sétáló statisztákról már nem is beszélve.

Cserébe ezek a műsorszámok nyilván töredékébe kerültek a látványos táncjeleneteknek, hacsak nem kapott Tarlós István is sztárgázsit a fellépésért, ami azért nem valószínű. A beszédek vagy a zászlókkal vonulgatás alatt ráadásul a lézerparádé is szünetelt, a palotát sem festették fénnyel, szóval tényleg takarékon ment a program.

Az összegből viszont nem egy kétórás show-t kellett kihozni, hanem összesen 72 percnyit. Ennyi volt ugyanis, ami a végül 122 perces programból nem beszédekkel és fogadalmakkal (27 perc), illetve zászlózással (23 perc) ment el. Ebben a maradék 72 percben viszont tényleg fullon pörgött a vakítás, csak egy kicsit drágábban a kalkuláltnál.

Átlagosan 45 833 333 forintért percenként.

Lásd még: Szórakoztató szereptévesztés volt a vizes vb megnyitója (fotógaléria!)

Fehérvári Tamást, a Tolna megyei közgyűlés fideszes elnökét a dombóvári polgármester jelentette fel hivatali visszaélés miatt, a nyomozásra a Baranya Megyei Főügyészséget jelölték ki – tudta meg a Pécsi Stop. Az ügy hátterében az Európai Uniós területfejlesztési (TOP) források elosztása áll.