kormány;akcióterv;multik;

- Akcióterv a multik ellen

2019 és 2030 között a kormány elindítja a Kisfaludy Turizmusfejlesztési programot, melynek keretében már tárgyaltak a Balaton, a Fertő-tó és a tokaji borvidék fejlesztéséről - erről Lázár János kancelláriaminiszter beszélt a tegnapi Kormányinfón. A turizmusfejlesztési kassza összege 300 milliárd forint lesz, ebből részesülhetnek a kiemelt területek. A miniszter arról is beszámolt, hogy az uniós ciklusban járó 8921 milliárd forintból 2800 milliárdot már kifizetett a kormány, 6100 milliárdról pedig döntés született. Még az idén 1500 milliárd forint, de inkább ennél is több kifizetése várható. Lázár János bejelentette: a kormány húszpontos akciótervet fogadott el arról, "hogyan tudja megvédeni a magyarokat attól, hogy a multik rossz minőségű élelmiszereket adjanak el nekik." Ennek érdekében tájékoztató kampányt is indítanak. Így lehetőséget látnak arra, hogy a magyar termékek még népszerűbbek legyenek.

Félszáz somogyi település összefogásával költözhet új házba egy rinyaújlaki rokkantnyugdíjas, akinek januárban égett le az otthona.