Balaton-átúszás;

- Balaton-átúszás - Lesz verseny vasárnap

Vasárnap megrendezik a 35. Balaton-átúszást - a főszervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint.

Az első halasztást követően szombatra kiírt eseményt csütörtökön vasárnapra tették át azzal, hogy végleges döntés péntek délben várható.

"Az OMSZ siófoki obszervatóriumának előrejelzése alapján a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével most vasárnap közel ideális feltételekkel lehet megrendezni az eseményt" - áll a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében. Ebben arra is kitérnek, hogy a víz várható hőmérséklete 25-26 fokos lesz, de a délutáni bizonytalan időjárás miatt 7.30-tól az eredetileg megjelölt 13 helyett csak déli 12 óráig lehet majd elkezdeni az úszást az 5,2 kilométeres távon. 

A Révfülöp és Balatonboglár közötti átúszást eredetileg múlt szombaton rendezték volna, de a kedvezőtlen időjárás miatt a rendezők akkor is a halasztás mellett döntöttek.

Vízsugárral fogadták a lengyel LOT légitársaság Boeing 787-800 Dreamliner típusú repülőgépét a Liszt Ferenc-repülőtéren 2017. július 7-én. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón bejelentették: a társaság New Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyáron Budapestről.