Bulvár;Class FM;Sebestyén Balázs;Morning show;rádió 1;McNutt;

Forrás: Facebook

- Ha nem engednek, tönkreteszem őket! - Megfenyegették Balázsékat

Class FM pernyertes tulajdonosa tegnap az Indexnek nyilatkozva közölte: nem hagy egérutat egykori sztárjai számára, a Morning Show műsorvezetői számára, vagyis ha vonakodnak végrehajtani az ítéletet, anyagilag ellehetetleníti őket.

Előzmények:

Class FM tulajdonosa úgy lett pernyertes, hogy a bíróság eltiltotta a Reggeli Show név használatától Sebestyén Balázsékat, akik a jól ismert sárga napot sem használhatják logóként. Mint arról a Bors többször beszámolt, 2016. novemberében a Class FM-től megvonták a frekvenciát, így műsorait már nem tudta az ország egész területén sugározni. A rádió tulajdonosa, Michael McNutt és Balázsék között akkor indult a háborúság, amikor a Morning Show három műsorvezetője átigazolt a Rádió1-hez. Egy vállalkozó, aki régen Balázs bizalmasa volt, ekkor gyorsan levédette a Morning Show nevet, majd eladta McNuttnak, így Sebestyénék kénytelenek voltak új, Reggeli Show néven tovább működni. 

McNutt beperelte a Reggeli Show-t – pontosabban a Balázs és felesége nevén működő vállalkozást és két másik érintett céget – védjegybitorlásért. A bíróság tegnap döntött arról, hogy Balázsék cége nem használhatja az elnevezést és a műsor logóját sem, mert nagyon hasonlít a Class FM védjegyoltalom alatt álló Morning Show elnevezéséhez. A sárga mosolygó napot és Reggeli Show nevet valamennyi internetes oldaláról és hirdetéséből el kell távolítania.

Balázsék tehát elvesztették ezt a csatát, de 15 napon belül fellebbezhetnek az elsőfokú ítélet ellen. A Bors úgy értesült, hogy az ügyvédekkel történt hosszas egyeztetés után úgy döntöttek, élnek is ezzel a jogukkal, de a nevet addig sem használhatják.

Veszélyben az édes élet?

Veszélyben az édes élet?



A Class FM pernyertes tulajdonosa tegnap az Indexnek nyilatkozva leszögezte: a bírósági végzést érdemes komolyan venni, mert aki nem tesz annak eleget (jelen esetben a négy alperes), azt akár napi kétszázezer forintos bírsággal is sújthatják, márpedig a Class FM figyelni fog arra, hogy a rendelkezéseket betartják-e, és ha nem, azt jelezni fogjuk a bíróságnak. A kétszázezer forint/nap az első harminc napra vonatkozik, utána havonta duplázódik.

Andy rádiója Sebestyén Balázsékkal

Andy Vajna csatornája, a Rádió 1 kedden olyan engedélyt kapott a Médiatanácstól, amely alapján már a fél országban sugározhatja műsorát - írtuk tavaly októberben. A filmügyi kormánybiztos, kaszinókirály és a leggazdagabb magyarok listájának első 15-ös körébe tartozó médiatulajdonos cége, a Radio Plus Kft. üzemeltette, eredetileg csak budapesti frekvenciát kapott Rádió 1 műsora 2016 november 15-étől már naponta csaknem 20 órában Baja, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Győr, Tihany, Miskolc, Heves és Nyíregyháza környékén is hallgatható. A hálózatba kapcsolódás azt jelenti, hogy mindössze négy és fél órában sugároznak helyi tartalmat, a többi a hálózatos rádióé, amely ezúttal a Rádió 1. A helyi tartalmat a hajnali óráktól éjfélig bármely napszakban műsorra lehet tűzni, tehát nem feltétlenül a leghallgatottabb időpontban. Andy Vajna műsorkészítői így már Budapesten kívül a Dunántúl északi részét, a Duna mentét, valamint Észak-Magyarország jelentős részét magukénak tudhatják. Ezzel nemcsak az általuk sugárzott propaganda tartalom jut el milliókhoz, hanem a reklámértékesítés lehetőségeiben is egy szintet ugranak, hiszen minél nagyobb a hallgatottság, annál több a bevétel is.