időjárás;

Thinkstock illusztráció

- Hétvégén vége a hőségnek... de meddig?

Miközben a Balkán-félsziget keleti felét a következő 24-36 órában afrikai eredetű, igen forró levegő éri el, és a hőmérséklet több helyen a 40-42 fokot is meghaladhatja, itthon lehűlést, felfrissülést hoz a hétvége. 

Szombat reggeltől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap. Kezdetben még többfelé, majd inkább csak keleten valószínű eső, zápor, délután pedig nyugaton alakulhat ki néhol zápor, egy-egy zivatar. A délnyugati, majd a nyugatias szél megerősödik, ma északkeleten viharossá fokozódik.   A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2s és 27 fok között valószínű, de északkeleten ennél kissé hűvösebb is lehet.

Vasárnap sok lesz a napsütés, de gyakran megerősödik, idpnként viharossá fokozódika  szél.  A minimumhőmérséklet 12-18, a maximum jellemzően 23-28 fok között alakul, de a felhősebb nyugati tájakon néhol csak 21-22 fok valószínű.  A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint jövő szerdáig az ország döntő részén már nem emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet. 

Az idei június - az előzetes becslés szerint - országos viszonylatban valószínűleg az átlagosnál valamivel szárazabb (és több mint két fokkal melegebb) volt.

Együtt és szabadon közös hazánkban címmel tartott sajtótájékoztatót Juhász Péter. Az Együtt elnöke kijelentette:  kirekesztés nélkül is élhetünk közös hazánkban. Nem kell mindenben egyetértenünk, de a másik boldog élethez való jogát garantálnunk kell.