Áder János;plakáttörvény;

FOTÓ: Népszava

- Áder megint aláírt - Ezúttal a plakáttörvényre került a becses kézjegy

Áder János köztársasági elnök arról tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy aláírta a plakáttörvényt, azaz hivatalosan a településkép védelméről szóló törvény módosítását - derül ki a parlamenti honlapon megjelent dokumentumból. A Jobbik megfosztási eljárást kezdeményez az államfő ellen, mert szerintük Áder ezzel méltatlanná vált feladatainak ellátására.

Megfosztanák a tisztségétől

A Jobbik közleményében megerősítette, utólagos alkotmánybírósági (Ab) normakontrollt akarnak a törvényről. Úgy fogalmaztak: "Áder János nem Magyarország, hanem Orbán Viktor köztársasági elnöke, aki akár az alaptörvény megsértésére, a szólásszabadság korlátozására is képes, hogy védje az Orbán-rezsim korrupcióját". A plakáttörvény aláírásával Magyarország a legfelsőbb szinten is letért a jogállamiság útjáról - írták.

Az alkotmány szerint az alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő, illetve a szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást. Az eljárás - amelynek lefolytatása az Ab hatáskörébe tartozik - megindításához a parlamenti képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Utólagos normakontrollt - vagyis valamely jogszabály utólagos alkotmányossági vizsgálatát - az országgyűlési képviselők egynegyede kezdeményezhet.

Bohócot csinált magából

Volner János az ATV Startban előrejelezte, hogy Áder bohócot csinál magából, ha aláírja a plakáttörvényt. „Különböző pártállású jogászok egymástól függetlenül állítják, hogy ordít az alaptörvény-ellenségtől ez az elfogadott jogszabály. Ezért Áder János gyakorlatilag bohócot fog csinálni magából, ha képes lesz ezt a törvénymódosítást aláírni” - jelentette ki a jobbikos politikus az ATV műsorában. Szerinte azért kaptak kedvezményt Simicska Lajos cégétől, mert nagy mennyiségben rendeltek plakáthelyet. Volner úgy vélte, ezt a kedvezményt bárki megkapná, a szocialisták is. 

Simicska olcsóbban plakátolt a Fidesznek

Ugyanaz a Simicska-cég szervezte a Fidesz plakátkampányát a 2010-es választások idején, mint amelyik tavasz óta a Jobbik hirdetéseinek biztosítja a helyet - írtuk meg. A Népszavának a szocialista Harangozó Tamás múlt héten nyilatkozott arról: hosszas küzdelem árán sikerült megszereznie a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától egy szerződéscsomagot. Ebből kiderült, hogy az érvénytelen kvótareferendum nagyjából 19,5 milliárd forintjába került az adófizetőknek, a kormányzati plakátkampány minden médiafelületen 50-60 százalékos kedvezményt kapott.

A 24.hu által megszerzett dokumentumokból az derült ki, hogy a Fidesz anno plakátonként a Jobbik adataiból kalkulálható árnak csak az 58 százalékát fizette. Tehát a mostani listaárakon körülbelül 1 milliárd forintot kellett volna adniuk azért, amiért a valóságban 23 milliót (nagyjából 5000 Ft/darabos egységárat) fizettek. A Jobbik-plakátok esetében 13 500 forintos darabár jött ki a portál számításai szerint. Sőt, az előkerült adatok alapján 1300 plakátot számla nélkül helyeztek ki annak idején. Orbán Viktor miniszterelnök egyébként a hétvégén Brüsszelben azt mondta: "Büszkék vagyunk arra, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt és jogilag hibátlan".

Csellel erőltették át a Házon

A parlament kormánypárti többsége az Országgyűlés rendkívüli ülésén június 23-án szavazta meg a közterületi plakátolást korlátok közé szorító törvényt, miután június 14-én nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, így módosították a törvényt, ami azonban lényegében nem, csak címében változott. Erről bővebben itt olvashat!

Kövér László kedden küldte át a köztársasági elnöknek a botrányos körülmények között elfogadott fideszes plakáttörvényt. Áder Jánosnak öt napja volt, hogy szignózza a jogszabályt, vagy normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól.

Életbe lépett a törvény

Áder aláírásával életbe lépett a törvény, ami azt jelenti, hogy a közterületi hirdetési piac több meghatározó szereplőjének, például a parlamenti pártoknak és a kormánynak a jövőben lényegesen drágább lesz az óriásplakátokon történő reklámozás. A törvény értelmében ugyanis a „központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített költségvetési szerv és jogi személy” hamarosan csak listaáron vásárolhat majd óriásplakátot. Márpedig az Országgyűlés pártjai, valamint a minisztériumok olyan közpénzhasználó szervezetek, amelyek közvetlenül a költségvetési törvény alapján jogosultak a nekik járó adófizetői támogatásra.

Bár a listaáron történő beszerzés előírása elviekben átláthatóbbá tenné a közterületi politikai hirdetések világát, az új törvény rendelkezései valójában többet ártanak, mint amennyit használnak - hívta fel a figyelmet a plakáttörvény veszélyeire a Political Capital és a Transparency International Magyarország.

 

Bocsánatot kért a budapesti metró utasaitól a metrószerelvények felújítását végző orosz cég vezérigazgatója, aki bízik abban, hogy a metrókocsik hamarosan visszakerülhetnek az M3-as vonalra.