egészségügy;gyorssegély;fogorvosok;

FOTÓ: TÓTH GERGŐ

- Gyorssegély az egészségügynek - Kimaradtak a fogorvosok

 Nyolcmilliárdos tartalékot szabadít fel az egészségügyi kormányzat: számos szakterület örülhet, de a fogorvosok megint kimaradtak.

Ha a kormány is jóváhagyja a javaslatot, idén már kétszer annyi – 16 ezer helyett 30 ezer – beteg juthat térítésmentesen úgynevezett PET-CT vizsgálathoz, mint eddig. Ezzel várhatóan mérséklődhet a várakozási idő is. Most átlagosan két hetet kell várni erre a vizsgálatra, ha sürgősséggel kérik, akkor egy-két napon belül fogadják az érintetteket. (A PET-CT vizsgálat azt mutatja meg, hol vannak és mekkorák a szervezetben a daganatok.)

A javaslat fedezetet teremt további 18 hazai tüdőátültetésnek. Az év első öt hónapjában már 12 ilyen beavatkozáson vagyunk túl.

A kardiológusok is kapnak egymilliárd forintot úgynevezett transzkatéteres szívbillentyűre, és a hosszú távú keringést támogató, műszív alkalmazására.

A háziorvosi rezsitámogatást további havi 130 ezer forinttal emeli a kormány. Ezt az összeget júniusban kaphatják meg először az alapellátók, ezzel az elmúlt három évben összesen 390 ezer forinttal nőtt a praxisok havi bevétele. Az alapellátáshoz tartozó fogorvosok viszont megint kimaradtak. A Népszava másfél hete írt arról, hogy szeptember elején munkalassító demonstrációként úgynevezett „húzós napokat”  tartanak a fogorvosok. Ezen a három napon az akcióban résztvevő körzetekben kizárólag sürgősségi kezeléseket – például húzást, baleseti sérülések ellátását – végzik csak el. Az alapellátó fogorvosok azt szeretnék elérni, hogy a háziorvosi praxisokkal azonos mértékű támogatást kapjanak.

– Nem értem, hogy az egészségügyi alapellátásban ugyanolyan szerepet vállaló fogorvosok miért maradnak ki újra és újra a támogatásokból – mondta a Népszavának Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke. Hozzátette, ez súlyos diszkrimináció. Több jogszabály is egyértelműen rendelkezik arról, hogy a fogorvosi ellátás része az egészségügyi alapellátásnak. Finanszírozásuk mégis messze elmarad a háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi szolgáltatók dotálásától. Annak ellenére is, hogy egy fogorvosi praxisnak jóval nagyobbak a költségei, mint egy háziorvosi körzetnek. A települési önkormányzatok szinte egytől-egyig a fogorvosokra terhelik az eszközök biztosítását, ami jelentős költség a praxisoknak. Így a finanszírozásból sokszor még a garantált bérminimumot sem tudják kigazdálkodni, nem hogy az egyre emelkedő rezsiköltségeket – mondta az érdekvédő.

Belső felvételek

Az emésztőszervrendszeri daganatos betegek számára több új terápiát is finanszíroz a biztosító, többek közt a (vastagbélgyulladásos) Chron-betegeknél a hagyományos vastagbéltükrözés helyett az orvosok használhatják az úgynevezett kapszulás endoszkópot. Ez a bélrendszer vizsgálatának új, fájdalommentes diagnosztikája. Ennek során a beteg lenyel egy kisméretű kapszulát, amely apró videokamerát és rádióadót tartalmaz. Ahogy az áthalad a bélrendszeren, a kamera – ma már akár video sebességgel is – képeket rögzít, amelyeket a beteg által viselt vevőkészülék tárol el.

Ellentmondásosan nyilatkozott a gyerekéhezés ellen küzdő miniszterelnöki főtanácsadó, amikor arról kérdeztük: miért használ két A6-os Audit, s ez mennyibe kerül az adófizetőknek?