Spanyolország;erdőtűz;

Illusztráció/Getty Images

- Erdőtűzzel küzdenek Spanyolországban

 Erdőtűz érte el a biodiverzitásáról híres dél-spanyolországi Donana természetvédelmi terület szélét - jelentette be az andalúz regionális kormány környezetvédelmi tanácsosa.

Tájékoztatása szerint a lángok szombat késő este csaptak fel Moguer település közelében. Az éjszaka folyamán elővigyázatosságból több száz embert telepítettek ki a közeli kempingekből, turisztikai szálláshelyekről, lakóházakból Mogueren kívül Matalascanas és Mazagón településeken is.  A tanácsos szerint a jelek arra utalnak, hogy a tüzet ember okozhatta.  Mint mondta, az oltást nehezítik a térség időjárási körülményei, a hőség és az erős szél.

Az évnek ebben az időszakában Spanyolországban fokozott az erdőtüzek veszélye, ráadásul idén 13 százalékkal kevesebb csapadék esett, mint tavaly, vagyis az ország szárazabb - mondta Isabel García Tejerina spanyol környezetvédelmi miniszter még kedden, amikor ismertette a 2017-es spanyol erdőtűz-megelőzési nyári kampány részleteit. A spanyol tárca adatai szerint az erdőtüzek 95 százalékát emberi gondatlanság okozza, így azok valójában elkerülhetők lennének.

Az elmúlt évben Spanyolországban 22 nagyobb, vagyis 500 hektárt meghaladó tűzeset volt, amely több mint 65 ezer hektárnyi területet pusztított el. 2015-ben több mint 111 ezer, 2014-ben pedig több mint 48 ezer hektáron tombolt tűz a dél-európai országban.

Több mint 140 ember eltűnt egy sárcsuszamlásban, amely Kína délnyugati részén pusztított- tudósít az Euronews. A heves esőzések után a lezúduló víz köveket, óriási sziklákat és sarat mosott le egy hegyoldalból Szecsuán tartományban.