olajár;OPEC;

A kép az OPEC egy korábbi tanácskozásán készült. FOTÓ: Getty Images, Salah Malkawi

- Negyven dollár alá eshet az olajár

A 44 dolláros gyenge és a 43 dolláros erős támaszt is letörte a WTI. Úgy tűnik, az OPEC tehetetlen, s mindhiába próbálkozik a termelés visszafogásával - írja a Tőzsdefórum.

A jelenlegi 42,54 dolláros szinten már 40 dollárig nyílik tere az esésnek, s amennyiben újabb támaszt törne a kurzus, akkor jön a szabadesés, meg az 5 dolláronként kitűzött lélektani megállók – vélekedett Kovács Bálint, az Equilor elemzője.

Egyelőre kevés sikerrel támasztja az olaj árát az OPEC. Amint azt láthattuk a május eleji OPEC-ralit követően is, hogy azóta a piac bőven ledolgozta az áremelkedést. Sőt, azt mondhatjuk – folytatta az elemző, hogy a februári csúcsokhoz képest már 20 százalékot meghaladó az esés.

Az OPEC már tárgyal a folytatásról, elemzők szerint ha erről hamarosan nem érkezik hír, újra 40 dollár alatti árfolyamokat láthatunk majd.

Az egész üzemre jellemző rendkívüli szennyezettség és penészesedés, illetve súlyos élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy fővárosi pékség tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A helyszíni ellenőrök csaknem egy mázsa jogszabálysértő – jelöletlen, valamint lejárt minőség-megőrzési idejű – élelmiszer, illetve alapanyag forgalomból való kivonását rendelték el, továbbá azonnali hatállyal megtiltották annak forgalomba hozatalát, valamint felhasználását.