futball;BL;Honvéd;

- BL - Izraeli csapat ellen kezd a Honvéd

A magyar bajnok Budapest Honvéd az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a kispestiek idegenben kezdenek

Az UEFA hétfőn három csoportra osztotta a második kör csapatait, ez alapján a magyarok nem kiemeltként a dán FC Köbenhavnt, a fehérorosz BATE Boriszovot, a kazah Asztanát, a horvát Rijekát, a moldovai Sheriff Tiraspolt és a magyar válogatott Korhut Mihályt is foglalkoztató Hapoel Beer-Sevát kaphatták ellenfélül. A Honvédot utolsó előttiként - amikor a Rijekát még nem húzták ki a kiemeltek közül - sorsolták össze a Hapoel Beer-Sevával, amely az előző idényben az Európa Ligában a legjobb 32 közé jutott.

Az első mérkőzést július 11-én vagy 12-én, a visszavágót pedig július 18-án vagy 19-én rendezik. A magyar klub zárt kapuk mögött fogadja majd riválisát az UEFA fegyelmi bizottságának 2013-as döntése nyomán.
A BL-selejtező első fordulójában tíz együttes érdekelt, az első találkozókat jövő kedden és szerdán, a visszavágókat július 4-én és 5-én játsszák.

A selejtező 1. fordulójának párosítása:
Vikingur (feröeri)-Trepca 89 (koszovói)
Hibernians (máltai)-FCI Tallinn (észt)
Alaskert (örmény)-Santa Coloma (andorrai)
The News Saints (walesi)-Europa (gibraltári)
Linfield (északír)-La Fiorita (San Marinó-i)

A selejtező 2. fordulójának párosítása:
APOEL (ciprusi)-Dudelange (luxemburgi)
Zalgiris (litván)-Ludogorec (bolgár)
Qarabag (azeri)-Samtredia (grúz)
Partizan Beograd (szerb)-Buducnost Podgorica (montenegrói)
Hibernians/FCI Tallinn - Salzburg (osztrák)
Sheriff (moldovai)-Kukesi (albán)
Asztana (kazah)-Spartaks Jurmala (lett)
BATE Boriszov (fehérorosz) - Alaskert/Santa Coloma
Zilina (szlovák)-FC Köbenhavn (dán)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-BUDAPEST HONVÉD
Rijeka (horvát) - The New Saints/Europa
Malmö (svéd)-Vardar (macedón)
Zrinjski (bosnyák)-Maribor (szlovén)
Dundalk (ír)-Rosenborg (norvég)
Hafnarfjördur (izlandi) - Víkingur/Trepca 89
Linfield/La Fiorita - Celtic Glasgow (skót)
IFK Mariehamn (finn)-Legia Warszawa (lengyel)

Cristiano Ronaldo visszatérne egykori klubjába, a Manchester United-hez, legalábbis ez derül ki abból, hogy mérlegelni kezdte a lehetőségeket, tudta meg a SkySports. Közben Zinedin Zidane telefonon kérlelte maradásra kulcsjátékosát.