Áder;plakáttörvény;

Népszava fotó

- Áder visszadobott egy törvényt, Kövér máris reagált

Áder János megfontolásra visszaküldte a plakáttörvényt az Országgyűlésnek - közölte az MTI. A köztársasági elnök azt írta, a törvénnyel nem ért egyet, ezért él az Alaptörvényben biztosított jogkörével, és észrevételei közlésével megfontolásra visszaküldi a törvényt az Országgyűlésnek. A köztársasági elnök szerint a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz.

Mint megírtuk, az inkriminált rendelkezés nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben. Az úgynevezett plakáttörvény kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai üzenetek kihelyezését mind a kormánynak, mind a pártoknak.

Most aztán lehet fontolgani 

A visszaküldött törvény azonban töredékes, miután a kétharmados többséget igénylő részeit a Ház nem fogadta el, csak az egyszerű többséget igénylő részeit. Mindössze két országgyűlési képviselőn múlt, át tudja-e verekedni a Fidesz-KDNP a Kósa Lajos által "lex csicskának" elnevezett törvényt. Az ellenzék egységesen ellenezte a javaslatot.

Áder döntése persze azt is jelenti, hogy a kormánytöbbség ősszel ismét megpróbálhatja átnyomni a törvényjavaslatot. De lehet, meg sem várják, hogy hullani kezdjenek a falevelek.

Kövér László nem volt rest

Azon frissben reagált az ősfideszes házelnök. A Fidesz-KDNP frakciója nem adja fel azt a célt, hogy az úgynevezett plakáttörvény kétharmados rendelkezéseit is megszavazza a parlament - jelentette ki az Országgyűlés elnöke csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorában. Szerinte a sarkalatos törvényi részek el nem fogadása miatt értelmetlen betűhalmaz lett a megszavazott törvény, így a köztársasági elnök nyilván nem tehet mást, mint hogy visszaküldi az Országgyűlés elé, és a frakció nem adja fel a tervét, hogy összegyűjtse a kétharmados támogatást - közölte.

A plakáttörvény miatt rendkívüli ülést tarthat az Országgyűlés a nyáron

Ezt is Kövér László jelentette be az interjúban. A "plakátolás korlátozása" abba az irányba hat, hogy lehetőség szerint szűkítsék időben a politikai kampányok terét - magyarázta a házelnök az értetleneknek, hozzátéve, hogy mindemellett nyilvánvalóan szűkíti azt a lehetőséget is, hogy egy politikai párt valamilyen gazdasági érdekcsoport lekötelezettjévé váljon pont azért, mert szeretne minél jobban szerepelni egy választáson.

Erre pedig egy fideszes politikusnak nyilvánvalóan még gondolni is szörnyű. 

Zuglóban történt az eset szerdán, amikor a rendőrség feltételezése szerint a tettes feltehetően egy bevásárlóközpont parkolójában kiszúrta a sértett gépjárművének kerekét, majd követte a gépkocsit.