sztrájk;Volkswagen;

FOTÓ: Sean Gallup/Getty Images

- Leáll a Volkswagen gyártása

Kedd estétől bérkövetelésük teljesítéséért sztrájkolnak a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai, a június 20-án este hat órakor kezdődő, határidő nélküli munkabeszüntetésben a szakszervezet közlése szerint a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, ami miatt a gyártás teljes leállásával kell számolni.

A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezetének vezetői közölték, a VW több mint tízezer embernek munkát adó pozsonyi gyára mellett sztrájkolnak a vállalat Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban lévő üzemében is. A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete azután hirdetett sztrájkot, hogy kudarcba fulladt a több mint tíz fordulóban zajlott tárgyalássorozat a cég vezetőségével. A dolgozói bérekről folytatott egyeztetések az elmúlt években többször is a sztrájkkészültség szintjéig éleződtek, de a sztrájk előtt eddig mindig sikerült megegyezésre jutni.

A több mint 12 ezer alkalmazottjával a magánszféra legnagyobb szlovákiai munkáltatójának számító vállalat történetében ez lesz az első sztrájk. A legnagyobb szlovákiai autógyár alkalmazottai a sztrájkkal 12 pontban megfogalmazott követelési listájuk teljesítését szeretnék elérni, ennek központi eleme béreik 16 százalékos emelése. Ezt a követelést a munkavállalók érdekképviselete a vállalat rekordértéket mutató gazdasági eredményeivel, valamint azzal indokolta, hogy a minőségi munkaerőt meg kell fizetni.

A követelésekre a cég vezetése a múlt héten tett ajánlatot, s ezt tegnap, véglegesnek nevezve, megismételte. Azt ígérték, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelik a béreket, valamint új számítást vezetnek be a szabadságpótlékra, illetve a karácsonyi juttatásra. A Volkswagen szlovák cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót (mintegy félmillió forint) közelíti, ugyanakkor az ottani munkavállalók közlése szerint sokuk bére a gyakorlatban ennél jóval alacsonyabb, 700 euró körüli.

Meglepő adatokat tett közzé a magyar labdarúgó-válogatott andorrai vereségével kapcsolatban a Fortunaweb.hu nevezetű szakportál. Mint kiderült, közel 16 ezren fogadtak Andorrára itthon, összesen 4,8 millió forint értékben. Ezzel 79 milliót bukott a Szerencsejáték Zrt., amit a weblap gyanúsan soknak talált. Bundát emlegettek a cikkben, amit azonban nem tudtak bizonyítani.