Vívó Eb;Tbiliszi;

- Éremért küzdhet a 16 éves vívónő

A mindössze 16 éves Pusztai Liza nagyszerű teljesítménnyel jutott elődöntőbe női kardban, így már biztosan érmes a grúziai felnőtt vívó Európa-bajnokságon. A magyar férfi tőrözők közül az eddig legjobban szerepelt Dósa Dániel és Hári Máté is kikapott a 32 között Tbilisziben. 

A kadet Európa- és világbajnok magyar tehetség a nyolc közé magabiztos vívással jutott el, a főtáblán spanyol, majd azeri riválisát is könnyedén legyőzve. A nyolc között, az éremért azzal a német Anna Limbachhal találkozott, aki a 32-ben 15-2-re verte Záhonyi Petrát. Pusztai azonban nem ijedt meg tőle, s már az elejétől a kezébe vette az irányítást. Az asszó során a BVSC versenyzője folyamatosan növelte, majd tartotta három-négytusos előnyét. Limbach 14-10 után ugyan bevitt még két találatot, de Pusztai végül 15-12-re győzött. 

A négyes döntőt magyar idő szerint 17 órától rendezik, Pusztai Liza az elődöntőben a grúz Teodora Kahianival mérkőzik majd. A másik három magyar kardozó közül a világranglistán második, tavaly ezüstérmes Márton Anna, illetve Katona Renáta a 16 között, míg Záhonyi Petra a 32 között búcsúzott.

A hosszú évek óta a leggyengébb magyar szakágnak számító férfi tőr hétfői küzdelmében a négyből már eleve csak hárman "élték túl" a csoportkört, Mátyás Bálint ugyanis kiesett. Ezt követően a főtábla első fordulójában Németh András, az amerikai egyetemi bajnokság idei győztese számára is véget ért az Eb, miután 15-10-re kikapott a török Martino Minutótól. Dósa és Hári ezt az akadályt még vette. Előbbi a fehérorosz Artur Cevant győzte le 15-9-re, utóbbi pedig a grúz Luka Gaganidzét 15-11-re. A 32 között viszont mindkettőjüket megállították. Hárinak a világ- és Európa-bajnok német Peter Joppich volt az ellenfele, akivel szemben jól küzdött, de - a papírformának megfelelően - kikapott 15-11-re. Dósa fájdalmas vereséget szenvedett, ugyanis a dán Thomas Lerche Bergtől egyetlen találattal, 15-14-re kapott csak ki.

 

Szövetségi kapitányt keres a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Bár Bernd Storcktól még nem köszöntek el, már elkezdődtek az egyeztetések a szóba jöhető jelöltekkel.