templom;Pécsvárad;sátánizmus;

- Sátánista jelek tűntek fel a pécsváradi templomon

Sátánista, avagy sátánistának tartott jelképekkel fújták tele a pécsváradi templomot a napokban ismeretlen elkövetők - írja a szabadpecs.hu. 

Zádori János, Pécsvárad polgármestere a polrtál érdeklődésére azt mondta, százezer forintos nyomravezetői jutalmat ajánlott fel annak, aki segít a tettesek kézre kerítésében. Őt a rendőrség értesítette arról, hogy a Pécsvárad fölé magasodó dombon álló hatalmas és gyönyörű templom bejárati homlokzatát és kapuját összerondították. Nem habozott, azonnal döntött ezért a saját maga által, személyes vagyonából fizetendő nyomravezetői jutalomról. A helyszínre érve látta, hogy nem csak összefirkálták a falakat, de azt pentagrammákkal (más néven sátáncsillagok), illetve a fejreállított keresztekkel csúfították el.  látványa. Nyolc jelet fújtak fel a tettesek, fekete és vörös festékkel, nagyjából egy magasságban keresztbe.

A polgármester szerint többen is jelentkeztek nála e-mailen, és többen voltak, akik ugyanazt az elkövetői kört jelölték meg lehetséges tettesként. Tudomása szerint a rendőrség már járt is azoknál, akiket megneveztek. Zádori János ígérte, hogy a nyomravezetőnek a kiléte titok marad, bizalmasan kezeli az adatait, emiatt bizonyosan nem kell emiatt bosszútól tartania. Ugyanakkor a rongálók adatait, ha teheti, nyilvánosságra fogja hozni.

A képeket itt megnézheti. 

Az LMP frakcióvezetője arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a mindennapok problémáit oldja meg, az egészségügy, az oktatás és a bérek helyzetét rendezze valamint a paksi bővítésről írjon ki népszavazást- tudósít az MSZP.