Rafael Nadal;Roland Garros;

FOTÓ: REUTERS/CHRISTIAN HARTMANN

- Roland Garros - Visszatért a régi Nadal

Pályafutása során tizedszer győzött a francia nyílt teniszbajnokságon Rafael Nadal, miután a tegnapi fináléban három szettben (6:2, 6:3, 6:1) könnyedén felülmúlta a 2015-ös bajnokot, Stan Wawrinkát. A svájci hiába játszott magas színvonalon, s vállalt nagyobb kockázatot a második játszmától, a spanyol klasszis érinthetetlen volt. Díszelőadást tartott.

Nadal 2014 óta – egészen az idei év elejéig – csak árnyéka volt önmagának, az idei Garroson viszont igazolta, hogy nem véletlenül tartják a valaha élt egyik legjobb salakos játékosnak. S mivel csak 31 esztendős, tovább növelheti sikerei számát.

A hölgyek csatája az urakéval ellentétben szoros csatát hozott, a világranglistán 47. lett Jelena Ostapenko három szettben (4:6, 6:4, 6:3) nyert Simona Halep ellen. A 20 éves bajnok rengeteg szép megoldása mellett sok rontott ütést is bemutatott, míg a második Roland Garros-fináléjában is vesztes ellenfelénél ezúttal kevésnek bizonyultak a stabil alapütések. A fiatal teniszező pályafutása első Grand Slam-trófeáját, sőt első felnőtt tornagyőzelmét szerezte meg, és ő a sportág történetének első lett GS-bajnoka. Egyben ő az első 1933 óta, aki nem kiemeltként elhódította a Suzanne Lenglen Kupát.

A juniorok mezőnyében magyar siker született, Piros Zsombor az Ausztriában született, spanyol színekben versenyző Nicola Kuhnnal az oldalán első kiemeltként a Vasil Kirkov, Danny Thomas amerikai kettőst győzte le 6:4, 6:4-re. Pirosnak ez a második korosztályos Grand Slam-sikere, miután januárban egyéniben az Australian Openen sem talált legyőzőre.

Magyarországnak fontos lehetőség az Asztanában szombaton megnyílt szakvilágkiállítás arra, hogy bemutassa a jövő energiájához kapcsolódó megoldásait - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kazah fővárosban a magyar pavilon megnyitóján. A fő képre kattintva galéria nyílik. FOTÓK MTI: Balogh Zoltán