Jobbik-Konzervatívok;Fidelitas;Heves vármegye;földspekuláció;

- Üti a Fidelitas a Jobbikot Hevesben – Földspekulációt sejtenek

Földspekuláció miatt kezdeményezte a jobbikos Mirkóczki Ádám az M25-ös nyomvonalának módosítását – állítja a Fidelitas Heves megyei szervezete – írja a heol.hu.

Mint írják: a birtokukba került térképek alapján tisztán látszik, hogy az új útvonal a jobbikos Tóth István földjeit érintené, ezért a szükséges kisajátítások miatt tetemes összeg ütheti a markát a párt füzesabonyi elnökének.

A Kovács Cs. Tamás egri elnök és Lombeczki Gábor megyei választmányi vezető által jegyzett közlemény szerint Mirkóczki javaslatának a lényege, hogy a jobbikos párttársával pénzt keressenek, ám ez a gyorsforgalmi út építésének csúszását eredményezi.

Mirkóczki Ádám úgy reagált: a közlemény tartalma „mocskos hazugság, amiért bíróság előtt kell majd felelniük”. – Úgy látszik a Fidesz és pincsi szervezete, a Fidelitas nem tud mást, csak hazudni, hazudni, hazudni – mondta a portálnak a honatya.

Tóth István, a Jobbik füzesabonyi elnöke ugyancsak hazugságnak nevezte az állításokat, hozzátéve: éppen a történet ellenkezője igaz, nem a módosított, hanem a korábbi nyomvonal vágná ketté a családi tulajdonban lévő földjüket. Hozzátette: már korábban is érte családját támadás a Fidesztől, most a kampány közeledtével ugyanez történik.

A teljes cikket itt olvashatja!

Magyarország fellebbez a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának két bangladesi menedékkérővel kapcsolatos márciusi döntése ellen - közölte Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.