bohócdoktorok;

- Húsz évesek lettek a bohócdoktorok

Népes társaságban ünnepelte 20. születésnapját a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány május végén. A helyszín az A38 hajó volt, azaz „bohócosan” szólva Clown Mary, a szép számban jelen lévő meghívottak között pedig a bohócdoktorok munkáját az utóbbi két évtizedben támogató partnereket találhattuk.

A Piros Orr Bohócdoktorai - 29 fő - egészen pontosan 1996. december 6. óta gyógyítanak a nevetés erejével Magyarországon, ekkor kezdődtek ugyanis a bohócdoktori vizitek a SE I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán. Azóta jól ismert vendégekké váltak a kórházakban: szívesen látják őket az orvosok, a nővérek és a szülők is, ők azonban arra a legbüszkébbek, hogy már több mint 300 000 beteg gyermek arcára varázsoltak mosolyt, ezzel is elősegítve mielőbbi gyógyulásukat.

A bohócdoktorok azt vallják, hogy számukra a humor a legkomolyabb dolog – de a komoly munka mellett időnként bele kell férnie egy kis kikapcsolódásnak, kötetlen lazításnak és bolondozásnak is.Ezt a régi álmukat most végre valóra válthatták a kerek évforduló alkalmából.

Csaknem 17 ezer megtett kilométerrel 15 város 15 iskolájába jutott el a Mobidik, vagyis a Mobil Digitális Iskola országjáró okos tanterme a most záruló tanév második felében.