vallás;búcsú;pünkösd;Csíksomlyó;

- Százezeren zarándokoltak Csíksomlyóra

A csíksomlyói búcsú ünnepi szent miséjének kezdetére várakozik a zarándokok százezres nagyságrendű tömege a csíksomlyói hegynyeregben.

Az idei zarándoklat során - a szervező ferences rend tájékoztatása szerint - arra is emlékeznek, hogy 450 évvel ezelőtt azért gyűltek össze pünkösd szombatján Csíksomlyón a katolikus hitükhöz hű székelyek, hogy segítséget kérjenek a hitükben való megmaradáshoz, és hálát adjanak Istennek és a Szűzanyának ezért a segítségért. Az 1567-es segítségkérés a protestánsok és katolikusok közötti erdélyi vallási villongások közepette történt. A búcsú idei mottója a 450 éve megfogalmazott "Tarts meg minket őseink szent hitében!" kérés. 

A zarándoklaton idén is részt vesz Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A Somlyó-hegyre vezető úton Semjén Zsolt elmondta: az idei pünkösdnek az a sajátossága, hogy éppen június 4-ére, a nemzeti összetartozás napjára esik. Úgy vélte, a magyarságnak lelki megerősödésre van szüksége ahhoz, hogy állni tudja az elszakadás évfordulója által gerjesztett megpróbáltatásokat.

"Trianon fájdalmának a megkiáltása mellett, büszkeség is töltsön el bennünket, hogy mégiscsak túléltük az országcsonkítást. Az állampolgárság által a nemzet közjogi egyesítése megtörténik, az egymillió új magyar állampolgár többsége erdélyi. Ez ma az egyetlen válasz Trianonra. Ebben az évben Csíksomlyó feladata, hogy lelki erőt adjon a 2018-as dolgok elviselésére, és arra, hogy a kihívásokból, a tragédiákból lehetőséget és büszkeséget kovácsoljunk" - fogalmazott Semjén Zsolt. Hozzátette, a gyulafehérvári nyilatkozat centenáriumához közeledve a románokban is tudatosítani kell, hogy a magyarság semmi mást nem kér, csak azt, amit megígértek neki.

A csíksomlyói hegynyeregben állították ki a búcsúra azt a Misericordia (irgalmasság) feliratú installációt, amely a magyar állam ajándéka volt Olaszországnak, Rómának, valamint tiszteletadás a Szentszéknek az irgalmasság évévé nyilvánított 2016-os évben.

A Duna tévécsatorna által élőben közvetített misét Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, a szentbeszédet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mondja. A szentmisén jelen lesz Michael Anthony Perry, a ferences rend legfőbb elöljárója, Assisi Szent Ferenc 121. utódja a rend élén.

A súlyos orvoshiány miatt a Nyírő Gyula Kórház kénytelen a nyárra bezárni a belgyógyászati osztálya felét, az ellátáshoz a Honvédkórháztól kap segítséget az intézmény – tudta meg a Magyar Nemzet egy neve elhallgatását kérő kórházi dolgozótól.