Soros György;magyar idők;

A Magyar Idők korábbi lapszáma, Sorossal a címlapon FOTÓ: Népszava

- Soros kormányhivatalokat foglaltatna el – a Magyar Idők szerint

Mivel a kormányellenes tüntetésekkel nem sikerült megbontani a Fidesz–KDNP támogatóinak egységét, a Soros-hálózat tagjai ősztől új stratégiához folyamodnak a kormánybuktatás reményében – vizionálja a Magyar Idők.

Úgy tudják, ennek legfontosabb eleme különböző állami intézmények, ingatlanok, épületek elfoglalása lesz, céljuk pedig a zavarkeltés, az ország destabilizálása. Ezzel összecseng, hogy az elmúlt időszak egyik leghangosabb liberális provokátora, Gulyás Márton a minap bejelentette: mozgalmat szervez, amelynek célja a választási törvény módosításának kikényszerítése. Mint mondta, egy hónapot adnak a parlamentnek szeptember-október környékén, s ha azalatt a kormánypártok nem alkotnak nekik tetsző jogszabályt, akkor „polgári elégedetlenségi mozgalommá” fognak válni.

A Soros György kottájából játszó ellenzéki csoportok, értelmiségiek egy része már évek óta hangoztatja, hogy demokratikus úton a kormányt nem tudják megdönteni. Ezért persze ők elsősorban a választási törvényt teszik felelőssé, ám a közvélemény-kutatási adatok alapján egyértelmű: a magukat demokratikusnak nevező pártoknak együttvéve sincs akkora szavazótáboruk, mint a Fidesz–KDNP-nek.

Figyelemre méltó továbbá, hogy a lap információi szerint a tőzsdespekuláns a közeljövőben Budapestre készül, a látogatás előkészítése gőzerővel zajlik. A magyar kormánynak hadat üzenő milliárdos nagy valószínűséggel a patinás Gresham-palotában működő Four Seasons Hotel vendége lesz.

Budapestből ennek ellenére egyelőre nem lett Kijev, a Kossuth vagy a Hősök terét nem sikerült Majdanná változtatni. Erőszakos akciókra, durva provokációra – látszólag ad hoc – azonban már eddig is akadtak példák. Nincs két hete annak, hogy Fekete-Győr ­András, a Momentum Mozgalom vezetője társaival betört az Origó szerkesztőségébe, hogy nyomást gyakoroljanak a portál újságíróira.

Már áprilisban szárnyra kapott a hír, hogy tüntetők készülnek elfoglalni a 888.hu és a PestiSrácok szerkesztőségét -  véli a lap.

– Soros hadüzenetet küldött Orbán Viktornak, a kormánynak és a Fidesznek – jelentette ki a Médianéző Kft. vezetője (ahogy Orbán Viktor, és előtte Deutsch Tamás is) a köztévében. Boros Bánk Levente hangsúlyozta, hogy a milliárdos név szerint kiemelte a Momentum Mozgalmat. A politológus úgy vélte, az amerikai spekuláns felismerte, hogy Magyarországon az általa támogatott ellenzék nem tudja teljesíteni vízióját, ezért olyan új pártokat alapít, mint a Fekete-Győr András vezette szervezet, és feltüzeli a különböző társadalmi csoportokat.

A rémálmokkal teli jövendölést itt elolvashatja, ha akarja.

A Magyar Idők Kiadó Kft. 2016-os éves beszámolójához a minap leadott kiegészítő mellékletben a céltartalék fejezetben az szerepel, hogy a kiadó jelenlegi 100 százalékos tulajdonosa, Liszkay Gábor el fogja adni a céget a Mediaworks Zrt.-nek – tudta meg a hvg.hu.