Városliget;vizes vb;

Népszava fotró/Molnár Ádám

- Városliget - Külön engedélyek nélkül lehet a vizes vb egyik helyszíne

 Külön engedélyek nélkül lehet a Városliget a vizes világbajnokság egyik helyszíne. A tájépítészettel foglalkozó Garten Studio Kft. 45 millió forintért készíti el a verseny utáni helyreállítás terveit.

Elutasította a napokban a Fővárosi Kormányhivatal V. kerületi hivatala a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrtr. „új mobil versenymedence, mobil edzőmedence, valamint mobil kiszolgáló épületek építésére vonatkozó” építési engedélykérelmét. Ez akár jó hír is lehetne, ám a hivatal határozata csak azt mondja ki, hogy a budapesti vizes világbajnokság városligeti létesítményeinek építéséhez egyáltalán nincs szükség engedélyre. A határozat egy április végi jogszabály-változásra hivatkozik. Az építésügyi hatósági eljárásokról szóló rendelet friss módosítása nyomán a városligeti átalakításokhoz sem építési, sem örökségvédelmi engedélyre nincs szükség. A környezetvédelmi szabályok kikerülését pedig már korábban lehetővé tette a kiemelt beruházásokról szóló törvény testre szabott módosítása.

A szabad beépítéshez az V. kerületi kormányhivatal közreműködése is kellett, hiszen a hatóság - például a szomszédos világörökségi területre vagy az egészséges környezethez való alapjogra hivatkozva - így is előírhatott volna korlátozásokat. Az engedélyező határozatot ugyanaz a Kosztyu Anikó jegyzi, aki a Kossuth tér, az Orczy park és a Városliget korábbi fakivágásainak engedélyezésében is hasonló szerepet játszott.

Eközben, mint a múlt héten megírtuk, a Városliget Zrt. január végén 44 millió 970 ezer forinttal egészítette ki a Garten Studio Kft. megbízási szerződést. A többletforrást az úszó világbajnoksággal indokolták, hiszen a szinkronúszó versenyszámoknak a Városligeti tó medrében alakítanak ki mobil medencéket, mobillelátókkal a Vajdahunyad váránál. Ehhez használatba vették a tómedertől a George Washington szoborig terjedő parkrészt, s ennek helyreállítására vonatkozik a szerződés kiegészítése. A Garten Studio Kft. még 2016. szeptemberben kapott megbízást a Városliget Zrt.-től a „Liget Budapest beruházáshoz kapcsolódó Városliget Park Rehabilitáció megvalósításához szükséges tájépítészeti generál- és szakági tervezési feladatok” elvégzésére. 2020-ban lejáró megbízásának értéke nettó 1 milliárd 270 millió forint. A Városliget Zrt. a megbízás indokait nem fejtette ki megkeresésünkre, a Garten Studiótól viszont sikerült megtudnunk a kiegészítés okait.

„A módosítások célja, hogy a projekt keretében zajló fejlesztések mellett, a zöldterület maradandó károsítása nélkül a park a vb ideje alatt is magas szintű látogatói környezetet biztosítson az általános parkhasználó igényeknek és az időszakos rendezvényeknek” - közölte Szloszjár György, a cég ügyvezetője. A feladatuk az, hogy „a Városliget teljes parki környezete ökológiai szempontból is kellő védelmet kapjon, a verseny után pedig megfelelő színvonalú rehabilitációban részesüljön.” A szerződésmódosításban részletes rehabilitációs tervet is megrendeltek, amely az alábbi feladatokra terjed ki: talaj rekultiváció, faápolási munkák, cserjeszint pótlása, ápolása, gyepszint rehabilitációja, újragyepesítés, gyalogos útrendszer karbantartása, ideiglenes építmények bontása.

Az ügyvezető közlése szerint a Városliget Zrt. és a FINA úszó világbajnokság szervezői között régóta folyamatos az egyeztetés, hogy a sporteseményt gördülékenyen, hatékonyan szervezzék meg úgy, hogy a park érintett területe ne sérüljön, a rendezvény teljes időtartama alatt is használható maradjon. „A szóban forgó módosítással az alapállapot rögzítésére, ökológiai kockázatelemzésre, intézkedési terv elkészítésére, valamint a versenyt követő helyreállítás megtervezésére kaptunk megbízást. Az utólagos parkrendezés kivitelezésének költsége a parkterületet használó céget terheli majd” - tette hozzá Szloszjár.

A Garten Studió 1,2 milliárdos tájépítészeti megbízásáról a cégvezető úgy nyilatkozott, hogy ez a Liget-projekt becsült bekerülési költségének 8,5 százaléka, ami összhangban áll a Magyar Építész Kamara ajánlott tervezési díjszabásával. Kifejezi a projekt nehézségi fokát, összetettségét, az abban dolgozó szakági tervezők számosságát. „Azt gondolom, nem szükséges magyaráznom, hogy mekkora kihívás, már csak méreténél és összetettségénél fogva is egy közel egymillió négyzetméteres közpark teljes megújítása, különösen, ha történeti kertként tekintünk rá. Ami pedig a megbízás teljesítésén dolgozó tervezőket illeti, szakági alvállalkozóinkkal együtt csak eddig nyolcvan mérnök munkája fekszik a tervekben” - nyomatékosította a Garten Studio Kft. vezetője.

Védők ki, nézők be
A vizes vb helyszínének építése a ligetvédők ottani demonstrációját is érintette: már nem használhatják a tómedertől George Washington szobráig terjedő sávot, miután a rendőrség május 18-án megkurtította a kiadott területfoglalási engedélyt. Az elvett parkrészt a vizes vb kivitelezői kapták meg, hogy az 5 ezer nézőt befogadó ideiglenes uszoda beléptető kapuit és a kiszolgáló létesítményeket felépítsék.



Tegnap publikáltuk a Vasárnapi Hírek megrendelésére készült legújabb Publicus-kutatás eredményét, miszerint: Botka László jelenleg népszerűbb OrbánViktornál. Nos - ha harc, legyen harc -  ma a nyilván teljesen független Századvég rukkolt elő egy felméréssel, miszerint:  kétszer annyian szeretnék Orbán Viktort kormányfőnek, mint Botka Lászlót.