Pécs;veszteség;POSZT;

- Pécsnek a POSZT-ot is sikerült veszteségbe vezetnie

Húszmillió forintos folyószámlahitelt szeretne felvenni a Szigetvári Takarékszövetkezettől a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező POSZT Nonprofit Kft. – tudta meg a Pécsi Stop.

A májusi közgyűlésre szánt előterjesztés szerint a folyószámlahitelt idén december 15-ig lehetne felhasználni, és zálogul a pécsi önkormányzattól érkező 70 millió forintot jelölték meg.

A találkozó egyébként szűk két múlva kezdődik.

 A közgyűlésnek (illetve előtte a gazdasági és pénzügyi bizottságnak) az ügyletre rá kell bólintania, amelyre a jegyzői megállapítás szerint a társaságnak szüksége van a folyamatos működés biztosításához.

A Pécsi Országos Színházi Találkozót tavaly óta a Magyar Attila gazdasági vezényletével felállt új csapat szervezi, a 2016-os POSZT közel 12 milliós veszteséget hozott össze.

„A széllel szemben kell vitorláznunk. Ehhez bátorságra van szükség. S a hasonló elveket vallóknak szövetségre kell lépniük” – írja Facebook bejegyzésében a német jobboldali radikális Alternatíva elnökhelyettese, Beatrix von Storch, aki a budapesti demográfia-fórumon is előadást tartott, sőt a közösségi oldalra közös Orbán Viktorral készült képet is posztolt. Azt írta: biztosította Orbánt arról, hogy pártja, az AfD kész erre az együttműködésre.