Műsormagazin;tűzoltók;tévétorony;

- Tűzoltók mászták meg a tévétornyot

Ebben az évben már második alkalommal rendezte meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a pécsi katasztrófavédelmi kirendeltség a lépcsőfutó bajnokságot. A helyszín a pécsi tévétorony volt, ahol 438 lépcsőfok és 75 méteres magasság várta a tűzoltókat – tudósít a bama.hu.

A rendezvény célja az volt, hogy versenyszerű keretek között mérjék fel a tűzoltói beavatkozások során fellépő fizikai igénybevételt. A tűzoltók teljes menetfelszerelésben (bevetési ruha, csizma, védősisak, kesztyű, acélpalack) teljesítették a nem mindennapi versenyt.  Az ország szinte több pontjáról érkeztek versenyzők, többek között Egerből, Kecskemétről, Ceglédről, Dunaújvárosból, Miháldról és Mezőtúrról is. A mezőnyben két hölgy is volt.

A tévétorony az egyik legnehezebb helyszín a lépcsőfutó versenyek szempontjából. A lépcsők közötti pihenő szakaszok ugyanis ritmusváltásra kényszerítik a versenyzőket, ami sok erőt kivesz belőlük.

Volt, akinek nehezebbnek tűnt a közel ötszáz lépcsőfok teljesítése, mint tavaly, sőt úgy érezte, mintha pár emeletet ráépítettek volna a toronyra. Többeket a táv kétharmadánál álló kávéautomata látványa motivált, mondván onnan már nincs messze a kilátó.

A versenyről senki nem távozott üres kézzel, a díjazásokon kívül, minden induló befutóéremmel, emléklappal és egy csoportképpel tért haza a megmérettetésről.

Úgy tűnik, nem beszélt a levegőbe Lázár János kancelláriaminiszter, amikor néhány hónapja bejelentette, hogy 2017 az uniós támogatások kifizetésének éve lesz- írja a Magyar Nemzet. A jelek szerint a brüsszeli forrásokat, ha törik, ha szakad, le kell hívni – a cél elérésében az sem jelenthet akadályt, ha olyan cégeket juttatnak hatalmas összegekhez, amelyek tulajdonosi körében végrehajtás vagy büntetőeljárás zajlik. Ugyanakkor a fideszes érintettség előnyt jelenthet.