Sikkes belvárosi butik, egyedi tervezésű ruhák, visszafogott, finom elegancia. A polcon púderszínű táskák, pasztelles poncsók, egy-két öv, pár tavaszi ballon. De inkább már nyári a kollekció, ujjatlan kis blúzok, könnyű blézerek, rafinált pantallók, néhol egy-egy bolondos boleró.
Az eladó középkorú asszony, még a régimódi fajtából. Nem pattan oda rögtön, hogy mit segíthet, nem mér végig a huszonévesek magabiztosan pimasz pillantásával, s nem ajánl rögtön két számmal nagyobb kosztümöt, csak azért, hogy maradék kis önbizalmunkat is elvegye. Pár másodpercig hozzánk se szól, hagyja, hogy megérintsünk néhány ruhát, felmérjük, melyik fogantyún lógnak a kevésbé virágos, színes szoknyák.
Ötvenes házaspár érkezik. A nő sportos, rövid hajú, szeme áttetszően kék, alakja kifogástalan. A férfi kissé pocakos, galléros pólót visel, ahogy nagyanyám mondaná, első ránézésre nagyobb a füstje, mint a lángja. De azért nem ellenszenves.
Esküvőre válogatnak ruhát, a lányuk megy férjhez, s szépnek kell lenni az örömanyának is, mondják. Érezhető izgalom suhan át a kis butikon, nemcsak az eladó kezd el jobban tüsténkedni, de mintha mi, vevők is szükségét éreznénk az odafigyelésnek. Az egy szem próbafülkét átengedjük az újonnan érkezőnek, saját jöttünk okát hátrébb szorítjuk, a mienk ráér, nekünk „csak” az öcsénk esküszik, azon a frigyen remélnénk kinézni valahogy.
Az asszony eltűnik a fülkében egy trendi szilvakék ruhával, s pár perc múlva sudáran, ragyogva bújik elő onnét. Mintha ráöntötték volna.
- Ujjatlan… - fintorodik el a férfi, s olyan tekintettel mered felesége felső karjára, hogy önkéntelenül mi is odanézünk. Semmi baj vele, látszik, hogy hajdan aktívan sportolt, itt-ott tarkítja csak némi szeplő a fehér bőrt, de ez kifejezetten bájossá teszi, elvégre a nő is inkább skandináv, semmint déli típus.
- Júliusban már meleg lesz – védekezik bátortalanul amaz, de már bújik is ki a ruhából, a cipzárhoz segítséget kér, aztán bocsánatkérő mosollyal tűnik el a függöny mögött.
- Látták volna harminc évvel ezelőtt, milyen pompás alakja volt! Akár a két lányunké most... - dicsekszik mintegy a portékáját méltatva a férfi, s mi kissé megtörten fordulunk oda egy flamingómintás blúzhoz, hátha bebújhatunk mögé, védelmet találva e morbid kitárulkozás elől. Pedig úgy odasziszegnénk, hogy hát a maga alakja vajon milyen volt harminc évvel ezelőtt? S hogy a két pompás lány kihordása ugyan melyikükét viselte meg jobban, mert ha nem lennénk tisztában a természet törvényeivel, bizony nem a nő testére tippelnénk elsőnek. De lakatot teszünk a szánkra, illedelmesek maradunk, nem is az illem, inkább a próbafülkében matató másik nő kedvéért.
A férfi ekkor leemel egy halvány rózsaszín, hosszú ujjú kosztümöt. Azt mondja, olvasta egy lapban, hogy idén nyáron ez a divat, ez a púder vagy nude, vagy milyen színű árnyalat, s lám, ez pont jó lesz, nem öreges, de azért mégsem túlzó.
Felveszi, jól áll neki ez is. Nem annyira, mint a másik, de jól. S a belvárosi butik népe már akkor tudja, hogy a férfi végül ezt fogja kifizetni, amikor az asszony tétován a polcokhoz fordul, s úgy tesz, mintha még válogatna kicsit.
