terror;Manchester;álldozatok;

Fotó: REUTERS/Peter Nicholls

- Terror Manchesterben - Azonosították mind a 22 áldozatot

A brit rendőrség már  mind a 22 áldozat személyében biztos, többeket a családjaik és barátaik azonosítottak.  A törvényszéki orvosi vizsgálatok azonban még négy-öt napot vehetnek igénybe, azok lezártáig nem közlik a neveket.  Már az összes érintett családdal kapcsolatba léptek, képzett rendőrtisztek foglalkoznak velük. A legfiatalabb áldozat a nyolc éves Saffie Russos - tudatta az AP.

Szerdai brit médiaértesülések szerint a 22 halálos áldozat egyike egy rendőrnő, aki családjával, szolgálaton kívül volt jelen nézőként a Manchester Arénában rendezett popkoncerten. A robbantásban a sajtóbeszámolók szerint súlyosan megsérült az áldozat férje és két gyermeke is. Ő a második brit rendőr két hónapon belül, aki terrortámadásban halt meg.(MTI)

Élete 76. évében elhunyt Alekszandr Burdonszkij orosz színházigazgató, Sztálin egyik unokája. Burdonszkij Alekszandr Sztálin néven született, de később felvette anyja lánykori nevét, hogy az embereknek ne a néhai szovjet diktátor jusson róla az eszükbe. Éveken át vezette a moszkvai Központi Orosz Katonai Színházat.