India;kecskegida;küklopsz;

Neki két szeme van - Illusztráció/Thinkstock

- Isten-e az egyszemű kecskegida?

A helyiek szerint az egy hete, az indiai Assamban, egy szemmel született kecskegida egy reinkarnálódott istenség. A hitüket az is erősíti, hogy az állatorvos az ellés után azt mondta, a különös kis patás legfeljebb egy-két napig élhet, de a küklopszgida ezt már többszörösen túlszárnyalta. 

India minden szegletéből érkeznek a faluba, hogy saját szemükkel láthassák a szent állatot és tiszteletüket tegyék előtte. A tulajdonost eleinte sokkolta a látvány, ám később már csodatételként fogta fel a történteket, és abban bízik, hogy a küklopszgida végre meghozza a házukra a rég várt szerencsét.

A rendellenesség, ami miatt az állat torzan jött világra, nem ismeretlen az orvostudományban. A ciklópia lovaknál, disznóknál, marháknál, sőt macskáknál is kialakulhat ki, ha a méhbeli fejlődésük során, az agy nem válik szét két féltekére.

(forrás: Metro)

Előzetes bejelentés nélkül kezdtek kerítést építeni a ligetvédők által lefoglalt demonstrációs területen - a Városligeti tótól a George Washington szoborig csütörtök délelőtt. A zöld aktivisták megpróbálták megakadályozni - kora délutánra kiderült: sikertelenül - a mobilkerítés-elemek felállítását. A rendőrség tétlenül figyelte, ahogy a biztonsági őrök több engedetlen ligetvédőt a földre tepertek, megütöttek, volt, akit fojtogattak. Ketten az egyik fához kötötték magukat, egy francia ligetvédőt bilincsben vittek el. A Népszava fotósa, Vajda József, a helyszínen járt. Kattintson a képre a többiért!