vendéglátás;szervizdíj;

A kép illusztráció FOTÓ: Thinkstock

- Kötelező lesz a borravaló

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kezdeményezi a magyarországi vendéglátó üzletekben a kötelező szervízdíj bevezetését, mértékére 8-15 százalékot javasolnak - közölte az MSZÉSZ.

A tájékoztatás szerint ez egy átfogó javaslatcsomag része, amelynek végső célja az ágazatra jellemző alacsony keresetek növelése, és ezzel a munkaerő megtartása, az ágazat fehérítése. A szövetség szerint az intézkedés mellett szól az is, hogy az éttermek jelentős hányada - nagyobb részt Budapesten - jelenleg is alkalmazza a szervízdíjat.

A javaslat szerint a szervízdíj felosztását a tulajdonos, üzemeltető, az ott dolgozók bevonásával, közösen határozza meg. Az üzlet belső megállapodásától függően ebből a felszolgálók mellett a konyhai, a segédszemélyzet is részesülhet, mindenki, aki a munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a vendég minőségi kiszolgálást kapjon.

Az MSZÉSZ szerint a szervízdíj nagyban hozzájárulhat a keresetek növeléséhez, adózási szempontból könnyen ellenőrizhető. Ezt a tulajdonos nem tudja más célra felhasználni, profitként kivenni, a javaslat ezért a munkavállalók érdekeit szolgálja - hangsúlyozták, hozzátéve ugyanakkor, hogy a vendéglátó egységek tulajdonosai, üzemeltetői maguk dönthetnének a szervízdíj mértékéről az értékesítésüket befolyásoló különböző szempontok, adottságok, maga a termék, az üzlet profilja, sajátosságai alapján.

A javaslat bevezetése esetén fontos, hogy a vendégek figyelmét felhívják a fizetendő szervízdíjra, annak mértékére az étlapon, a számlán, ahogy az jelenleg is a szabályozás kötelező eleme. A kötelező szervízdíj bevezetésének elsődleges célja a jövedelmek növelésével a minőségi személyzet megtartása, s ezzel a minőségi vendéglátás biztosítása a fogyasztók részére Magyarországon - húzta alá az MSZÉSZ.

 Március végére  45 082 milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya, ami 575 milliárd forinttal több a tavaly év véginél és 3267 milliárddal az egy évvel azelőttinél. A háztartások kötelezettségei 122 milliárd forint csökkenéssel 8517 milliárd forintra estek, de 25 milliárddal meghaladták a tavaly március végit. A háztartások nettó pénzügyi vagyona így 697 milliárddal gyarapodott az első negyedévben, és 3242 milliárddal az elmúlt egy év alatt - ez derül ki a háztartások pénzügyi számláinak előzetes negyedévi adataiból, amelyek szerdától olvashatók a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.