A mentősöket jószerivel naponta fenyegetik, verik, olykor az egészségügy cselédeiként emlegetik őket. Jobb esetben viccelődnek velük. Legutóbb Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mókázott a Mentők Napján, egy drága pesti belvárosi étteremben. Nekem is eszembe jutott egy jópofa történet. Zuhogó esőben, kilencvenkilenc éves, rokkant nagyanyámat mentőautóval vittük kórházi felülvizsgálatra. Csöpög rám a víz – panaszkodott a száguldó kocsiban bátortalanul a mamikám.
Döbbenten vettem észre, hogy a nagyanyám ölében kisebb tócsa van. Szerencsére hoztam ernyőt, gyorsan föléje húztam. Na ja, vannak kocsik, amelyek beáznak – zsörtölődött szégyenkezve a mentő ápoló. Kiszállás után a mentőautó szirénázva elviharzott, nekem pedig olthatatlan lelkiismeret furdalásom támadt, mert elfelejtettem a mentőszolgálatnak ajándékozni az esernyőmet, amit a következő beteg fölé tarthattak volna…
