Forma-1;Lewis Hamilton;spanyol nagydíj;

FOTÓ: DAN ISTITENE

- Forma 1 - Összecsaptak az esélyesek

A Mercedest vezető Lewis Hamilton nyerte a Forma–1-es világbajnokság idei ötödik, spanyol futamát. 

A háromszoros brit világbajnok indult az élről, ám az első kanyarban már a második helyről startoló listavezető, a ferraris Sebastian Vettel vezetett, aki később, az első kerékcserék után is tartani tudta előnyét.

Fordulatot Stoffel Vandoorne és Felipe Massai ütközése hozott, amikor a virtuális biztonsági autós időszakban Hamiltont másodszor is a depóba szólították. A lágy – azaz Spanyolországban kedvezőbb – abroncsokra cserélő brit után egy fordulóval, a 37. körben Vettel a szabályoknak megfelelően közepesen kemény gumikra váltva bár még éppen Hamilton elé tért vissza a pályára, a 44. körben a brit lehagyta riválisát, s meg sem állt a győzelemig. Izgalmas csatában vívta ki pályafutása 55. sikerét Lewis Hamilton.

„Mindig ilyennek kéne lenni a versenyzésnek, amilyen ma is volt. Szoros csatát vívtunk Sebastiannal” – mondta a pódiumceremónia után nyilatkozó győztes.

A vb két hét múlva a Monacói Nagydíjjal folytatódik.

A Spanyol Nagydíj pontszerzői: 1. Hamilton 1:35:57.497, Vettel 3.490 másodperc hátránnyal, 3. Ricciardo 1:13.978 p.h., 4. Pérez 1 kör h., 5. Ocon 1 k.h., 6. Hülkenberg 1 k.h., 7. Wehrlein 1 k.h., 8. Sainz 1 k.h., 9. Kvyat 1 k.h., 10. Grosjean 1 k.h.

A világbajnokság élmezőnye, pilóták: 1. Vettel 104, 2. Hamilton 98, 3. Bottas 63. Konstruktőrök: 1. Mercedes 161, 2. Ferrari 153, 3. Red Bull 72.

A Kádár-korszak politikatörténete felrajzolható, ha végigmegyünk a Fiumei úti Sírkertben. A kommunizmus emlékezete és alakjai azonban elhelyezhetetlenek a nemzeti panteonban, még akkor is, ha maradványaik ott vannak. (Az Emlékhelyek napjáról készült galériánkat itt találja!)