Fotó;örökségvédelem;Fiumei úti sírkert;Emlékhelyek napja;

FOTÓK: Vajda József

- Emlékhelyek napja a Fiumei úti sírkertben - Fotógaléria

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépésével megkezdődött az Emlékhelyek napja a Fiumei Úti Sírkertben. A több mint 50 helyszínt felölelő országos programsorozat a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontossággal bíró helyszínekre igyekszik felhívni a figyelmet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

A Fiumei Úti Sírkert több mint temető - fogalmazott újságíróknak Radnainé Fogarasi Katalin, a szervezet főigazgatója az ünnepélyes megnyitón. 

A második alkalommal megszervezett Emlékhelyek napját este a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye zárta a Kossuth-mauzóleum előtt felállított színpadon, a koncertet animációs vetítés kísérte a műemlék falán, de látványos fényfestés kerül az összes nagyobb sírépítményre is.

A programsorozat részeként a fővárosi Kossuth téren tematikus sétákkal, az Országgyűlési Múzeum különleges tárlatvezetéseivel, este pedig tér-zenével várták a látogatókat.
 

Tarlós István a kamerafelvételek alapján történő bírságolásról beszélt a Karc FM-ben, miszerint a belügyminiszter minapi állásfoglalása is egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést. A főpolgármester azonban a 3-as metró felújításáról is nyilatkozott, de bár ne tette volna, ugyanis most azzal borzolta a kedélyeket, hogy szerinte a metró jobb állapotban van, mint 2010-ben.