Kisléta;időközi választás;Havas Henrik;Kisoroszi;

Forrás: Facebook

- Megválaszthatják ma Havas Henriket

Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Kislétán polgármestert, Kisorosziban pedig községvezetőt és képviselőket is választanak. A Pest megyei Kisorosziban a 15 képviselő-jelölt egyike Havas Henrik - írta az atv.hu, amit a műsorvezető meg is erősített.

A Pest megyei Kisorosziban a képviselő-testület január 18-án feloszlatta magát, ezért kellett időközi önkormányzati választást kiírni. A mintegy ezerfős település vezetéséért három független, és egy Magyar Munkáspárt által indított jelölt verseng. A négy képviselői helyért tizenöt jelölt indul, többek között Havas Henrik is, aki most tiszta vizet öntött a pohárba. A portálnak elmondta, hogy nem jelöltette magát polgármester, és nem is tudja, ki találta ezt ki. Önkormányzati képviselőnek viszont valóban jelöltette magát, és nem is lépett vissza. 

"Megpróbáltam kideríteni, hogy mi történt, és annyit tudtam meg, hogy egy jelölt valóban visszalépett, de hát az nem én voltam" - utalt arra Havas, hogy néhány napja az is megjelent a sajtóban, hogy visszalépett az indulástól.

Az ATV művosvezetője elmondta, hogy nem önszántából indul a képviselőségért, hanem családi ösztönzésre, felesége ugyanis elküldte egy falugyűlésre, ahol komoly ellentéteket tapasztalt. Miután jó néhány helybeli megszólította és a szerepvállalásról győzködte, Havas beadta a derekát. Az esélyeit illetően azt mondta: jó előjelnek tartja, hogy az indulásához szükséges ajánlások rövid idő alatt összegyűltek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán azért kell időközi polgármester-választást tartani, mert a Nyíregyházi Törvényszék 2017 januárjában meghozott ítéletével méltatlannak mondta ki a polgármesteri tisztségre a független Madácsi Imrét. Az 1900 lelkes községben a településvezetői tisztségért négy független jelölt indul, valamint egy jelölt a Fidesz, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben. A névjegyzékben közel 1400 választó szerepel.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet. 

Vasárnapra két időközi települési nemzetiségi választást is terveztek: a Pest megyei Tápiószecsőn és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Lónyán roma települési nemzetiségi képviselőket választottak volna, a voksolások azonban jelöltek hiányában elmaradnak, így a településeken legközelebb csak 2019-ben lehet roma nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

Heves esőzés okozta pályahiba miatt jelentős korlátozások voltak a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon szombaton. A forgalom vasárnapra sem állt helyre Vámosgyörk és Ludas között, mert a heves esőzés következtében felgyülemlett belvíz a vasúti pálya ágyazatát egy hosszabb szakaszon elmosta - közölte a MÁV.