BIF;"felcsúti Zuckerberg";

- A BIF-en is nyerészkedhet Mészáros

Noha Mészáros Lőrincnek egy ötezresért már nem érdemes lehajolnia – hisz becsült vagyongyarapodása alapján másodpercenként többet keres -, azért az egy nap alatt zsebre tehető több mint félmilliárd még elérheti az ingerküszöbét. 

A napi.hu legalábbis a kormányfőhöz közel álló felcsúti polgármestert sejti ama titokzatos svájci BNIF Asset Management mögött, amely kedden darabonként mintegy 468 forintért 8,5 milliót vásárolt a szintén kormányfő-közeli Schmidt Mária befolyása alatt álló Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. részvényeiből. A fő eladó az egyik alapító, Nobilis Kristóf társasága volt. Másnap Schmidték cége, a Pió-21 548 forintos vételi ajánlatot tett a BIF összes részvényére.

A két érték között a hihetetlenül jókor belépő „svájciak” közel hétszázmillió forintot kaszálhatnak (lényegében Nobilis Kristóf kárára). Az ügyletsorozat számos szabálytalanságot sejtet. Nobilis Kristóf is azzal indokolta lépését, hogy Schmidték tavaly kiszorították a vezetőségből a többi részvényes – így például a napi.hu-t birtokló Spéder Zoltán – képviselőit. Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szintén figyelmeztetett a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) tétlenségére. Az MNB tegnap mégis megbüntette a BIF-et. No nem a sajtómágnássá is avanzsált 56-os kormánybiztos gyanús ügyletei miatt: csak azért, mert még nem adtak le elfogadott tavalyi beszámolót.

Márciusban az ipari termelés 12,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 9,4 százalékkal emelkedett, míg a teljesítmény az első három hónapot vizsgálva 7,5 százalékkal haladta meg az elmúlt év első negyedévi produkcióját.