Donald Trump;Obamacare;

FOTÓ: Alex Wong/Getty Images

- „Óriási nagy siker!” - Trump első törvényhozási diadala

Donald Trump a Fehér Házban látta vendégül a washingtoni képviselőház republikánus honatyáit azt követően, hogy a képviselőházban második nekifutásra sikerült elfogadtatniuk az Obamacare egészségügyi reform visszavonását és átalakítását kezdeményező törvénytervezetet. „Óriási nagy siker!” – örvendezett az amerikai elnök, aki választási kampánya során egyik fő prioritásként jelölte meg Barack Obama egészségbiztosítási törvényének visszafordítását, de hivatali ideje első száz napjában nem sikerült megvalósítania.

A republikánus többségű képviselőház márciusban szavazásra sem bocsátotta a demokrata politikusok által Trumpcare néven emlegetett tervezetet, mivel nem lett volna elég szavazat az elfogadtatásához. Trump maga is számos vonakodó republikánus honatyát győzködött telefonon a csütörtöki voksolás előtt. Így is csak nagyon szoros eredménnyel – 217 igen, 213 nem szavazattal – ment át a törvénytervezet. Egyetlen demokrata képviselő sem voksolt mellette, húsz republikánus szintén nemmel szavazott.

Ez  csak az első akadály volt, a tervezetről a szenátusnak is szavaznia kell. Ott jóval nagyobb a többségi republikánusok körében a fenntartás a sebtében összehozott tervezettel szemben, kemény vitákra, rengeteg módosító indítványra lehet számítani, s egyáltalán nem biztos, hogy  Donald Trump íróasztalán landol a dokumentum, amelyból az elnök aláírása után lehet végül törvény. Szakértők szerint az Obamacare visszavonásával hosszabb távon 24 millió amerikai veszítheti el egészségbiztosítását. Sok republikánus attól tart, hogy a 2018-as félidős választáson hátrányosan érinti őket a mostani igen szavazat. Ezzel érvelt Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségi demokrata vezetője is, aki nagyhatású beszédben próbálta eltántorítani a képviselőket, hogy igennel szavazzanak Trump törvényére. Azt mondta, bélyeg lesz a honatyák homlokán, hogy az Obamacare visszavonására szavaztak. Bernie Sanders vermonti szenátor, volt demokrata elnökjelölt szerint „ezrek fognak meghalni”, ha a javaslatból törvény lesz.

Paul Ryan, a republikánus házelnök ugyanakkor diadalt ülhetett. Ryan karrierje forgott kockán, hogy sikerül-e átvinnie a törvénytervezetet. A házelnök a vita zárásaként azt mondta, hogy az Obamacare kudarc volt, számos államból kivonultak az egészségbiztosítók, egy cég maradt monopolhelyzetben, megszűnt a verseny, így magasra nőttek a fizetendő összegek.

Az új egészségbiztosítási tervezet azonban hátrányos helyzetbe hozza azokat, akik már valamilyen betegségben szenvednek, megvonja a támogatást az abortuszt végrehajtó családtervezési szervezetektől, s egy év alatt 370 milliárd dollárt farag le az amúgy is válságos helyzetben lévő Medicaid programból.

 

Tüntettek New Yorkban
"Szégyen", "Nem a mi elnökünk" és hasonló táblákkal tüntetők fogadták New Yorkban Donald Trumpot, aki beiktatása óta első alkalommal tért vissza a metropolisba, ott találkozott ugyanis Malcolm Turnbull ausztrál kormányfővel. Tárgyalásaikat órákkal el kellett halasztani a fehér házi ünnepség miatt.
A USS Intrepid második világháborús csatahajó fedélzetén tartott díszvacsorán az amerikai elnök "fantasztikusnak" nevezte saját egészségügyi reformtervét, de elismerte, Ausztráliában jobb a helyzet. Ott ugyanis általános és teljes az egészségbiztosítás, ingyenesen jár az ellátás mindenkinek.

Kolumbiában elraboltak egy ENSZ-alkalmazottat azt megelőzően, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ellátogatott a dél-amerikai országba, a kormányzat és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet közötti békemegállapodás teljesítésének ellenőrzésére.