Medián Közvélemény- és Piackutató Kft.;lex CEU;

A CEU-ügy áll a Fidesz zuhanása mögött FOTÓ: Népszava

- Lex CEU - Nagyot zuhant a Fidesz és Orbán népszerűsége

A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes szavazókorú népességben a januári 37 százalékról április végére 31 százalékra esett vissza, azaz az utóbbi negyedévben közel félmillió szavazó távolodott el a kormánypárttól – áll a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelyet részletesen a HVG hetilap közölt.

A felmérést a Medián április 21. és 26. között végezte, vagyis bőven azután, hogy a kormány a legnagyobb tiltakozást kiváltó, CEU elleni támadása elindult. A Fidesz veszteségéből az ellenzéki pártok közül a legtöbbet a Jobbik kasszírozta, a teljes népességben 14 százalék, a választani tudó "biztos" szavazók közül 20 százalék áll Vona Gáborék mögött.

Ezt erősítette meg Hann Endre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is. A Medián kutatási igazgatója szerint a Fidesz lejtmenetének a Jobbik a fő haszonélvezője, de minimálisan a többi ellenzéki párt is erősödni tudott az elmúlt három hónapban. A Jobbik erősödését azzal magyarázta, hogy a Fidesz kiábrándult szavazóihoz ez a párt áll a legközelebb, ugyanakkor hozzájárulhatott a Jobbik plakátkampánya is, amely nagyon erős üzeneteket hordoz.

Hann hozzátette, hogy a Fidesz elutasítottsága két éve nem volt olyan magas, mint most. A szakember elmondta: Áder János népszerűsége is jelentősen visszaesett, ami együtt járt Orbán Viktor népszerűségének csökkenésével. Az államfő népszerűségének csökkenését egyébként a kormányközeli Nézőpont Intézet kutatása is alátámasztotta, azt mutatták ki ugyanis, hogy míg márciusban még 73 százalék volt elégedett Áder munkájával, és mindössze 19 százalék számított elégedetlennek, most az Áder Jánost köztársasági elnökként megnevezni tudó magyarok (a teljes felnőtt népesség 64 százalékának) csupán 55 százalékának körében maradt népszerű az államfő.

Az ellenzéki politikusok közül Vona Gábor és Hadházy Ákos népszerűsége nőtt leginkább, de ezt Hann Endre szerint nem szabad túlértékelni - foglalta össze a kutatási igazgató mondandóját az atv.hu.

A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok együttes támogatottsága 20 százalékról 24 százalékra nőtt három hónap alatt a teljes népességben, az MSZP 9 százaléka mellett a DK és az LMP 4-4 százalékon, a Momentum 2 százalékon, az Együtt, a Kétfarkú Kutya Párt, a Moma és a Párbeszéd 1-1 százalékon áll, a Liberálisok jelenleg nem mérhetők.

A magyarországi antiszemita jelenségek vizsgálatakor a Medián külön fejezetet szentelt a Jobbik megítélésének. A vélemények megoszlottak, ám a többség zsidóellenesnek tartja a pártot - állapította meg az eredményeket ismertető kutatási jelentés. A néppártosodási stratégia tehát ebből a szempontból nem volt hatásos. A válaszadók relatív többsége (44 százalék) nem észlelte, hogy ilyen tekintetben érdemi változás történt volna a Jobbik politikájában. A megkérdezetteknek csak 24 százaléka látja úgy, hogy a Jobbik most kevésbé zsidóellenes, mint korábban. Hajszálnyival még többen is vannak azok (25 százalék), akik pont fordítva gondolják: szerintük a párt zsidóellenesebb lett az utóbbi időben.

Összességében a válaszadók 54 százaléka továbbra is antiszemita pártnak tekinti a Jobbikot - derül ki a Medián közelmúltban nyilvánosságra hozott reprezentatív felméréséből. Legnagyobb mértékben (67 százalék) a Demokratikus Koalíció és a "baloldali kispártok" támogatói minősítették zsidóellenes pártnak a Jobbikot, legkevésbé pedig maguk a Jobbik szavazói (32 százalék). Az „erősen antiszemiták” válaszai nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg. Az erősen antiszemiták és a Jobbik szavazói közül kerültek ki a legtöbben olyanok (34-35 százalék), akik szerint a korábbi évekhez képest a párt ma már nem annyira zsidóellenes.

A Medián rákérdezett a cigányellenességre is. A Jobbikot - olvasható a jelentésben - még többen tartják cigányellenesnek, mint ahányan antiszemitának. Erről bővebben ide kattintva olvashat: Nem is cuki a Jobbik

Távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferencnek, ha nincsenek bizonyítékai arra, hogy az oroszoknak bizalmas információik vannak a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról – mondta Botka László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.