Tudomány;Apple;iPhone;

A képen az iPhone 6-os telefon látható FOTÓ: Sean Gallup/Getty Images

- Ősszel jön a 10. évfordulós iPhone

Jelentősen visszaesett az iPhone-ok eladása az első negyedévben – jelentette tegnap az Apple. Az amerikai óriáscég szerint ez annak a jele, hogy sokan visszatartották vásárlásukat, az ikonikus mobiltelefon 10. évfordulós kiadásának piacra dobására várva. 

Az Apple legfontosabb és legnépszerűbb termékének jubileumi változata várhatóan szeptember környékén kerül a boltokba, legalábbis korábbi években ősszel mutatta be új termékeit az Apple. Az új iPhone-t a hírek szerint vezeték nélküli töltővel, 3D-s arcfelismerő rendszerrel, s hajlított kijelzővel látják el.

Az óriásvállalat a friss adatok alapján alatta maradt az iparági várakozásoknak, mert a kalkulált 52 millió helyett „csupán” 50,76 millió telefont adott el, míg az előző év hasonló időszakában még 51,19 millió iPhone talált gazdára. Az Apple pénzügyi vezetője, Luca Maestri a Reuters hírügynökség jelentése szerint azonban nem aggódik, mivel a bevételek így is 1,2 százalékkal növekedtek.