Újkígyós;

Forrás: Facebook/Park Étterem és Kávézó

- Éttermet nyitott az önkormányzat Újkígyóson

Nem példa nélküli, de mindenképpen érdekes vállalkozásba kezdett az újkígyósi önkormányzat azzal, hogy egy száz százalékban városi tulajdonú étterem és kávézó üzemeltetésébe kezdett – tudósít a beol.hu.

A Park Étterem és Kávézó megnyitója május elsején volt. Szebellédi Zoltán a település polgármestere a Békés megyei hírportálnak elmondta, hogy az épület valamikor az iskola része volt, osztálytermek, napközis csoportok működtek benne. Azután bővítették az iskolát, konyhát és étkezdét alakítottak ki, ahol mára több mint 600 adag ételt főznek naponta bölcsődéseknek, óvodásoknak, iskolásoknak, szociális ellátásban részesülőknek, sőt a gerendási óvodás és iskolás gyerekek is innen kapják az ebédet.

Forrás: Facebook/Park Étterem és Kávézó

Forrás: Facebook/Park Étterem és Kávézó

Mindezek ellenére az épület fele kihasználatlan maradt. Végül a helyiek adták az ötletet, hogy nyissanak egy a’la carte éttermet. Szebellédi Zoltán szerint ez tetszett a képviselőknek is, és belevágtak a beruházásba. Pályáztak és összesen csaknem 102 millió forintot nyertek, amiből szinte teljesen átalakították az épületet. Nincs profitkényszer, de az is fontos, és ezért is a legjobb minőségre törekszünk - tette hozzá a polgármester.

Határozatlan időre kitiltották az Országgyűlés épületeiből – így a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból – a Fidelitas hat munkatársát.