időjárás;előrejelzés;

FOTÓ: Thinkstock

- Gyönyörű idővel indul a május

Hétfőn kellemes tavaszi időre számíthatunk, bár a keleti országrészben, valamint az Alpokalján több felhő lehet az égen, de csapadék estig nem várható, akkor is csak délen alakulhat ki egy-egy futó zápor. Északon és északnyugaton helyenként élénk lehet a keleti, délkeleti szél. Hajnalban 1-7, napközben 17-23 fok között alakul a hőmérséklet. 

Kedden már sokfelé erőteljesebb lehet a gomolyfelhőképződés, így helyenként záporok kialakulására is számítani kell, északkeleten zivatarok is lehetnek. A Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, de csak zivatarok környezetében lehetnek erős lökések. Hajnalban 7-13, napközben 17-25 fok valószínű.

Szerdán már több tájegységünkön kell számítani lokális csapadékra, azaz záporok, zivatarok kialakulására. Napközben 20-26 fokra van kilátás, de zivatarok környezetében átmenetileg visszaeshet a hőmérséklet, és a szél is feltámadhat.

Csütörtökön és pénteken is záporok, zivatarok zavarhatják meg a májusi időt.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője május 1-jétől felfüggeszti elnök-igazgatói tevékenységét annak érdekében, hogy magánemberként reagálhasson az őt ért támadásokra – közölte a szervezet a honlapján vasárnap.