Észak-Korea;Trump;

- Trump fokozza a nyomást Észak-Koreára

Donald Trump felszólítást intézett az ENSZ-hez, hogy a világszervezet hozzon új szankciókat Észak-Korea ellen. „A status quo elfogadhatatlan” – mondta az amerikai elnök, aki tegnap ENSZ-nagyköveteket fogadott a Fehér Házban. Trump szerint itt az ideje, hogy a világszervezet tagjai levegyék a szemellenzőt, s megoldják ezt az évtizedek óta húzódó, akut gondot. „Az észak-koreai nukleáris fenyegetés valós probléma, akár beszélünk róla, akár nem” – jelentette ki Trump a nagykövetek előtt, emlékeztetve rá, hogy Phenjan immár hatodik földalatti nukleáris kísérlete végrehajtására készül.

Az elnök helyi idő szerint szerda délutánra a Fehér Házba hívta a washingtoni szenátus tagjait, akiket Rex Tillerson külügyminiszter és Dan Coats nemzeti hírszerzési igazgató tájékoztat majd a koreai helyzetről. Szokatlan, hogy az amerikai elnök a szenátus 100 tagját a Fehér Házban fogadja.

Időközben egy kisebb vargabetű után mégiscsak a koreai partok felé indult a USS Carl Vinson. A repülőgéphordozó a Pentagon információi szerint hétfőn Okinava és a japán főszigetek között, a Tohara-szorosban tartózkodott. Az amerikai „armadához”, ahogy Trump hivatkozott a hajórajra, közben csatlakozott két japán romboló és több dél-koreai hajó, s közös haditengerészeti gyakorlatot hajtanak végre. A következő napokban – tette közzé az amerikai védelmi minisztérium –, az amerikai légierő is gyakorlatot hajt végre a térségben. A dél-koreai Busan kikötőjébe érkezett kisebb javításra egy amerikai nukleáris meghajtású tengeralattjáró, amelyet 150 Tomahawk rakétával szereltek fel. A USS Michigan fedélzetéről mintegy 1500 kilométer távolságra lehet csapást mérni, az atomtengeralattjáró csatlakozik a USS Carl Vinsonhoz a későbbiekben.

Trump kilátásba helyezte, hogy amennyiben Észak-Korea újabb nukleáris kísérletet hajt végre, azt az Egyesült Államok nem hagyja válasz nélkül, sőt egyetlen lehetőséget sem zárnak ki, a katonai válaszlépést is beleértve. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet az NBC tévének úgy nyilatkozott, a nemzetközi közösség nyomást gyakorol Észak-Koreára, de nem lépnek fel ellene, csak akkor, ha Phenjan erre okot ad. Washington arra kérte Kínát, vesse latba befolyását az észak-koreai vezetésnél, hogy ne hajtsanak végre újabb atomkísérletet.

Tízezrek demonstrálnak napok óta a venezuelai főváros és több vidéki település utcáin. A hétfői összecsapásoknak újabb két halálos áldozata van - tudósít az Euronews.