A hosszú flandriai és az artoisi szakaszon harci szünetet parancsol az angol és a francia csapatokra az utóbbi napok nagy vihara és tartós esőzése. Ez az esőzés, a viharos időjárás akadályozta meg a franciákat abban is, hogy az áttörésre kiszemelt legújabb helyén, Pikardia és a Champagne között, Sois-sons-Reims vidékén folytassák azokat a rettenetes támadásokat, amiket a tíznapos vad tüzérségi előkészítés után leghevesebbre hétfőn fokoztak.
Németországban a párisi lapok jelentései alapján már azt is tudják, hogy e hétfői nap nagyon nagynak föltüntetett eredményét a franciák már kétkedéssel nézik; a párisi lapok általában a rossz időről, viharról, nehéz sárról, különféle időjárás teremtette akadályokról beszélnek. Hogy valóban az időjárás állította-e meg a támadásokat a tengertől a Champagne belsejéig húzódó nagy fronton vagy pedig az, hogy a francia tömegeket újra ki kellett egészíteni, a hadiszerszámokat pótolni — nem tudhatni. De talán jellemző a helyzetre az, hogy a német félhivatalos után most már a hivatalos krónikás, Ludendorff főszállásmester is beszél a németek kezébe került francia parancsokról és ő is megállapítja, hogy „a francia haditerv" egy ponton sem valósult meg, hogy a franciák „még megközelítőleg sem" értek el sehol sem eredményt.
Akárhogy van is, a helyzet most az, hogy az olyan nagy előkészülettel, a csapatok olyan nagy tömegével a hadiszerszámok olyan roppant halmazával megindított nagykoncepciójú francia támadások megálltak ezen a legújabb óriási harctéren is és állanak Flandriában is, a pikardiai területeken is.
Bizonyosnak lehet mondani, hogy csak nagyon rövid harci szünetről lehet szó.
Népszava 1917. április 20.