Reflex;Győr;Botka László;utcafórum;

FOTÓ: TÓTH GERGŐ/NÉPSZAVA

- Botka: az Orbán-rezsim célja a rablás

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az ország alapvető érdeke a kormányváltás, mert "az Orbán-rezsim célja a rablás".

Botka László országjáró körútja keretében szerdán Győrben, a rossz időjárás miatt egy étteremben megtartott fórumon azt mondta: a fideszes politika lényege folyamatos ellenségkereséssel elterelni a figyelmet arról, hogy "kirabolják az országot, nyomorba döntve az emberek jó részét". Ilyen ellenség Brüsszel, a Heineken, a Közép-európai Egyetem és Soros György - tette hozzá. 

Az ellenzéki politikus megjegyezte, tapasztalata szerint azonban az emberek többsége kormányváltást akar, ezt csak erősítik az elmúlt napok tüntetései: az emberek "átlátnak a szitán". A kormányváltáshoz azonban a többi demokratikus baloldali párt összefogása mellett arra a több százezer választópolgár megnyerésére is szükség lesz a szocialista miniszterelnök-jelölt szerint, akiknek a bizalmát 2010-ben elvesztették. 

Botka László hangsúlyozta: a győzelem alapvető feltétele, hogy olyan új politikát folytassanak, amely a tőlük elforduló embereknek is hitelesen mutatja meg, hogy nem a 2010 előtti kormányzást akarják visszahozni, tanultak a korábbi hibákból, és valódi európai demokrata, szocialista programot szeretnének. Véleménye szerint a jelenlegi kormánypárt első számú kihívója nem a Jobbik, hanem a baloldal.

Az MSZP igazi élhető európai országot akar, amely összezárja a tágra nyílt társadalmi ollót - folytatta. Kormányra jutásuk esetén a minimálbérből élőket, a munkanélkülieket, a pályakezdőket és a nyugdíjasokat támogatnák. A forrást minderre többkulcsos adórendszer bevezetésével teremtenék meg, amely az alacsonyabb jövedelműeknek adócsökkentést jelentene, másrészt a luxusadó bevezetésével. 

Botka László kitért arra: a következő hetekben és hónapokban konzultációt folytatnak majd az emberekkel, hogy olyan programot állítsanak össze őszre, amelynek széles körű a támogatottsága. 

Molnár Gyula pártelnök arról beszélt, hogy meglátása szerint az emberek többsége változást akar. A cél nem egy szűkebb réteg gyarapodása, hanem minden társadalmi rétegé. Meglátása szerint az emberek az elmúlt napokban nem csak a Közép-európai Egyetem miatt tüntettek, hanem a sajtószabadságért és a demokráciáért is. Ezt az üzenetet a baloldal megértette, és kész arra, hogy leváltsa a jelenlegi hatalmat, egy "normális, élhető, európai" Magyarországért - tette hozzá.

A Bayern München panaszt tett az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA), mert álláspontja szerint a spanyol rendőrség kedden bántalmazta a német szurkolókat a Real Madrid otthonában rendezett Bajnokok Ligája-mérkőzés szünetében.