Észak-Korea;Kim Dzsong Un;rakétateszt;

Kim Dzsong Un nem büszkélkedhetett a rakétakilövéssel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Fogy Amerika türelme

A stratégiai türelem korszaka lejárt, ezt üzente az amerikai alelnök Észak-Koreának Panmindzsonból. Mike Pence hétfőn a két Korea közötti demilitarizált övezetbe látogatott, egy nappal az észak-koreai rezsim kudarcba fulladt rakétakísérletét követően. A Koreai-félsziget térségében továbbra is pattanásig feszült a helyzet.

Észak-Korea nem hajtott végre újabb föld alatti nukleáris kísérletet, hanem újabb rakétateszttel ünnepelte Kim Dzsong Un nagyapja, Kim Ir Szen születésnapját. A rakétakilövés azonban – dél-koreai források szerint – kudarcot vallott, a rakéta nem sokkal indítása után felrobbant. A sztálinista rezsim előző nap nagyszabású katonai felvonulást rendezett, amelyen több rakétát, köztük az állítólagos új interkontinentális ballisztikus rakétájukat is felvonultatták.

A kudarcot vallott észak-koreai rakétakísérlet után néhány órával érkezett Dél-Koreába Mike Pence amerikai alelnök. Az ázsiai körútra indult Pence biztosította a dél-koreai vezetést arról, hogy továbbra is élvezik az Egyesült Államok támogatását. „Elkötelezettségünk soha nem volt erősebb, s Isten segítségével a szabadság győzedelmeskedik ezen a félszigeten” – mondta Szöulban az amerikai alelnök. Pence hétfőn előre be nem jelentett látogatást tett Panmindzsonban, a két Koreát elválasztó, négy kilométer széles demilitarizált övezetben. A túloldalról észak-koreai katonák fényképezték az amerikai látogatót. Pence, akinek édesapja szolgált az 1950-es években a koreai háborúban, újságíróknak leszögezte, erő felmutatásával igyekeznek megőrizni a békét a Koreai-félszigeten.

Az észak-koreai fenyegetésekre válaszul a Pentagon Szingapúrból a koreai partokhoz irányította a Carl Vinson repülőgéphordozót, több rombolóval. A Trump-kormányzat múlt héten világossá tette, hogy a katonai fellépést sem zárja ki, ha Észak-Korea újabb nukleáris kísérletet hajt végre. Az Egyesült Államok mintegy 30 ezer katonát állomásoztat Dél-Koreában, s nemrégiben rakétavédelmi rendszer telepítését is elkezdték. Az Obama-kormányzat volt illetékesei, s katonai szakértők is óvták a Trump-kormányzatot, hogy katonai erővel lépjen fel Észak-Koreával szemben. „Komoly oka volt annak, hogy korábbi elnökök sorra tartózkodtak ettől a lépéstől” – intette Trumpot például Leon Panetta. A volt védelmi miniszter, ex-CIA-főnök az NBC tévének nyilatkozva figyelmeztetett: nukleáris konfliktust kockáztat, s milliók életét sodorhatja veszélybe Washington, ha erre az útra lép.

„Az Egyesült Államok reményei szerint nem lesz szükség fegyveres erő bevetésére Észak-Korea ellen” – mondta vasárnap Trump nemzetbiztonsági tanácsadója. H. R. McMaster szerint ugyanakkor semmiféle lehetőséget nem zárnak ki, továbbra is vizsgálják az alternatívákat. „Az elnök egyérteművé tette, nem fogadja el, hogy térségbeli partnereit, szövetségeseit nukleáris fegyverrel fenyegessék” – mondta az ABC televíziós csatorna „Ez a hét” című műsorában Trump tanácsadója.

Donald Trump vasárnap Twitteren tudatta, hogy a kínai elnökkel együtt dolgoznak a koreai feszültség enyhítésén. Hszi Csin-ping közelmúltbeli amerikai látogatása során ez volt az egyik fő téma, s azóta telefonon is egyeztettek. Trump azt kérte a kínai elnöktől, vesse be befolyását az észak-koreai nukleáris program visszafogása érdekében. Pence alelnök dél-koreai látogatásán ugyancsak arra kérte Pekinget, gyakoroljon befolyást Phenjanra. A Global Times kínai napilap múlt héten vezércikkében azt írta, Kína hajlandó lenne garantálni az észak-koreai rezsim biztonságát, ha a vezetés lemond nukleáris programjáról. „Ez Phenjan legjobb esélye” – mutatott rá az állami kiadású kínai lap. Észak-Korea egyelőre nem reagált a kínai felvetésre.

Dél-koreai vádemelés
Dél-Koreában múlt hónapban menesztették az államfőt, s hamarosan új elnököt választanak. Az eddigi államfő, Pak Gun Hje ellen hétfőn emeltek vádat, a 65 éves volt elnököt korrupcióval, sikkasztással, hatalommal való visszaéléssel, államtitkok kiszivárogtatásával gyanúsították meg, rács mögött várja pere kezdetét. Pak tagadja a vádakat.



Majd egy évtizede legjobb eredményüket érnék el a brit konzervatívok, ha most tartanák a választásokat. A kormányzó toryk 44 százalékon állnak, míg a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt támogatottsága alig 23 százalékos.