vallás;húsvét;reformáció;

- Húsvét - Van új kezdet

 A húsvét az egyszeri és a folyamatos megújulás ünnepe, amelynek üzenete, hogy van új kezdet, az élet nem vész a semmibe, nem zsákutca, hanem távlata van - mondta a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa hétfőn.

Hafenscher Károly megfogalmazása szerint a húsvéthétfő arra emlékeztet, hogy "kiteljesedő életű emberek lehetünk".

Beszélt arról, hogy tavasszal az ember évről évre megtapasztalja a halott természet megelevenedését, ugyanakkor remélhetőleg a megújulás nemcsak egyszerű évenkénti körforgás, hanem egyfajta spirál, amelyben az ember halad, nem pedig egy helyben toporog egy kör pontján.

A miniszteri biztos kitért az egyes felekezetek ünneplési módjaira is, amelyek alapgondolataiban nincsen különbség. Ugyanazt ünnepli mindenki, azonban ahogy a népszokások is némileg eltérőek lehetnek, egyes egyházak is külön csoportot alkotnak, a maguk tradíciójával érkeznek húsvét ünnepére - mutatott rá.

A hazai jogi felsőoktatás egyik legtekintélyesebb tanára, Dr. Király Miklós egyetemi tanár, az ELTE jogi karának tanszékvezetője, Mádl Ferenc egykori államfő tanácsadója Facebook-oldalán válaszolt Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújára –vette észre a 444.