;plakátrongálás;MKKP;

Fotók: Magyar Kétfarkú Kutya Párt/Facebook

- Plakátrongálót leplezett le a Kutyapárt - Kommentcunami

Bmeg, kiraktátok a képét, vezetőszáron fogják elvinni a tárgyalásra! Aztán mehet közmunkában szántani! - reagált a közösségi portálon egy kommentelő arra a leleplező fotóra, amit a Magyar Kétfarkú Kutya Párt posztolt a Facebook-on. 

Mint a sajtó beszámolt róla, az MKKP a hónap elején jelentette be, hogy Brüsszelt megállító megállító kampányba kezdenek. A szintén a Facebook-on megjelent felhívásuk szerint közösségi adakozás segítségével szállnának szembe a kormány Brüsszel-ellenes plakátjaival.  A felhívás közzététele után hamarosan mintegy kétmillió forint jött össze. Ahogy a többi ellenzéki formáció is gyakran szembesül efféle jelenséggel, a Kutyapárt plakátjait is rendre felmérgedt Fidesz-hívők tépkedik nagy ügybuzgalommal. Most azonban éppen az MKKP leplezett le egy aktivistát, amint a kormány plakátját rongálja, igaz, semmi düh, vagy méreg, csak komótos rágcsálás

A Kutyapárt mindössze ennyit fűzött a bizonyító erejű fotóhoz: Megérkezett a Mexikóból rendelt 70 plakátevő lovunk. Már be is vetettük őket.

 

Ezt a lovat a civil szervezetek képezték ki. A képen remekül látható, h támadás érte hazánkat! Elért minket is a terror! Ez a ló a magyar adófizetők pénzét eszi! Remélem a nemzeti konzultációban kitérnek erre is: állítsuk meg a lovakat! - írja az egyik kommentelő.

Az hagyján, de Soros szállíttatta őket repülővel! - kontráz egy másik.

Egyértelműen látszik, hogy ez egy nemzetrontó civil lipsi zsidó ló - véli valaki a kommentelők között.

Állatvédő petíciót indít a Párbeszéd - jelentette be a párt szakpolitikusa szombaton Budapesten, a Városligetben. Szabó Rebeka a sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon elmondta, Magyarországon az utóbbi hetekben egyre gyakoribb probléma, állandó konfliktus vadászok és kutyatartók között, hogy lelövik a kutyákat. Mindezt úgy, hogy valóban bizonyították volna, a kutya vadat űzött. Legutóbb egy békés kutyasétáltató mellett lőtték le a családtagként tartott kutyát - tette hozzá.