Románia;hivatalnokok;

- Jobban keresnek a román hivatalnokok

Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a román közhivatalnokok, mint Magyarországon annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában - írta pénteki számában a Ziarul Financiar című román napilap.

A gazdasági újság a román és a magyar statisztikai hivatal, valamint az Eurostat adatait használta. Az MTI a lapra támaszkodva azt írja, hogy Romániában a közhivatalnokok átlagban nettó 3 320 lejt (229 ezer forint) kerestek januárban, miközben a magyarországi társaik 3 113 lejt (214 800 forint). Ez annak fényében meglepő, hogy Romániában az egy főre jutó GDP 7 600 euró, ezzel szemban Magyarországon 11 200 euró. Magyarországon a havi nettó átlagbér is magasabb, mint Romániában - állapították meg.

Romániában több mint 1 millió személy dolgozik a közszférában és a kormány júliustól újabb jelentős béremeléseket tervez. Ezek alaposan megosztják a szakembereket, sokan úgy vélik, hogy a lépések nem fenntarthatóak, és veszélybe sodorják az ország makrógazdasági egyensúlyhelyzetét.

Engedje meg, hogy kérdésnek álcázott rágalmait visszautasítsam – reagált Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra az írásos kérdéssorra, amelyet Demeter Márta intézett a tárcát vezető Rogán Antalhoz. A kormánypárti politikus válasza a napokban jelent meg a Parlament oldalán. A függetlenek között ülő parlamenti képviselő egyébként azzal a kérdéssel fordult, a miniszterhez, hogy vajon részesült-e a közvetett vagy közvetlen formában a letelepedési kötvények több mint 100 milliárd forintos bevételéből.