albán választások;

- Az ellenzék bojkottálja az albán választásokat

A BIRN hírügynökség szerint a legnagyobb albán ellenzéki erő, a Demokrata Párt és szövetségesei nem regisztrálták magukat a június 18.-án sorra kerülő általános választások névjegyzékébe. A határidő hétfőn járt le. 

A Demokrata Párt által vezetett ellenzéki pártok nem vesznek részt a június 18.-i általános választásokon, ha nem teljesítik követeléseiket. Azt követelik, hogy a szocialista miniszterelnök, Edi Rama mondjon le és alakítsanak egy új, átmeneti kormányt.

A Központi Választási Bizottság (KQZ) hétfőn bejelentette, hogy a politikai pártok választási részvételének regisztrációs határideje lejárt. A Választási Törvény 64. paragrafusa szerint ez a határidő április 10. volt.

„Minden politikai pártnak a választás időpontja előtt legalább 70 nappal kérnie kell, hogy a KQZ a választás résztvevőjeként vegye számításba” fogalmaz a Törvény.

A demokraták vezetője, Lulzim Basha vasárnap bejelentette: egyetlen nagyobb ellenzéki párt sem regisztrálja magát a választásokra.

„Az ellenzék nem vesz részt egy választási színjátékban. Nem adjuk a nevünket egy bűnözők által diktált választáshoz. Ezek egy elavult köztársaság utolsó napjai, amely hamarosan történelem lesz” mondta követőinek Lulzim Basha abban a sátorban, amelyet az ellenzék egy jelenleg zajló utcai tüntetés részeként vert fel.

Hétfőn az egyesült ellenzék közölte, hogy a bojkottálni fogja a Kavaja településen május 7.-én sorra kerülő önkormányzati választásokat is. Itt a korábbi polgármestert, Elvis Roshi-t azért mentették fel, mert eltitkolta, hogy korábban bűncselekményekért ítélték el. 

"Az egyesült ellenzék azért szervez egy nagy nemzeti tiltakozást Kavanje-be május 7.-én, hogy ezeket a bűnözők által diktált választási színjátékokat  demokratikus és békés tüntetések útján lehetetlenítse el” mondta Lulzim Basha.

Edi Rama miniszterelnök vasárnap, a Facebook-on keresztül élő formában továbbított, rendszeres kommunikációs fórumán azt mondta: az ellenzék a választási bojkottot arra használja, hogy fenntartsa az országban a válságos állapotot és akadályozza az EU-integráció irányába vezető utat.    

„Senkinek se legyenek illúziói. Az albánokat nem lehet megakadályozni abban, hogy június 18.-án dönthessenek jövőjükről” mondta Emi Rama.

Clirim Gjata választási szakértő, a KQZ korábbi elnöke azt nyilatkozta a BIRN hírügynökség munkatársának, hogy nagyon bonyolult jogi helyzet állt elő azzal, hogy az ellenzéki pártok nem regisztrálták magukat.

„A választási szabályzat egyértelmű; ha egy párt a választások előtt 70 nappal nem regisztrálja magát, gyakorlatilag nem vehet részt a választásokon, még koalíciós partnerként sem” mondta a szakértő. 

„A válság megoldása kompromisszumot követel, hiszen az sem látszik jó megoldásnak, ha egy választáson csak a többségi pártok vesznek részt. A legjobb megoldás a választások elhalasztása lehetne.”

"Ha megállapodnak a választás időpontjának az elhalasztásáról, akkor a választási szabályzat többi határideje is módosul” magyarázta a szakértő.

Emlékeztetett arra, hogy 2007-ben, amikor a szocialista ellenzék az adminisztrációs biztonság erősítését követelte, a helyi választásokat január helyett februárban bonyolították le.

A hétfői határidőig a KQZ fórumán 32 párt regisztrált a június 18-i választásokon való részvételre. 

Juhász Péter és az Együtt a Gyorskocsi utcai fogda előtt tiltakozott Gulyás Márton fogva tartása ellen, még hozzá úgy, hogy megdobálták tojással az épületet. Az ellenzéki párt elnöke a 24.hu kérdésére azt mondta, nem számít rá, hogy bezárják őt is a fogdába, de legalább jó társaságban lesz, ha igen. Végül kiderült, hogy a rendőrség garázdaság vétsége miatt indít büntetőeljárást ellenük.