Budapest;CEU;amerikai külügy;megbízottak;

- CEU - Az amerikai külügy megbízottakat küld Budapestre

Megbízottakat küld Magyarországra jövő héten az amerikai külügyminisztérium a CEU körül kialakult helyzet miatt - közölte egy lapinterjúban az egyetem, jelenelg az USA-ban tartózkodó rektor-elnöke. A The Chronicle of Higher Education című lapnak nyilatkozó Michael Ignatieff elmondta, hogy reggel kapta az üzenetet, hogy az amerikai külügyminisztérium embereket küld Budapestre jövő héten - írja a hvg.hu.

Az interjúban a rektor elmondta azt is, hogy a megbízottak kifejezetten a CEU ügyében  érkeznek majd a magyar fővárosba, az azonban nem derült ki, kivel tárgyalnak, vagy milyen megbeszéléseket tartanak majd itthon. Ignatieff arról is beszélt, hogy a CEU egy geostratégiai csata közepén találta magát egyfajta túszként. A csata szerinte Orbán Viktor és az európai közösség, illetve Orbán Viktor és az USA között zajlik. A rektor úgy véli, hogy a kialakult helyzetben az amerikai kormány támogatásának megingathatatlan volta hatással volt az európai reakciókra is, az USA támogatása miatt már Európában is kevésbé óvatosak a CEU ügyével kapcsolatban. Michael Ignatieff szerint nem reális Orbán feltételezése, hogy a Trump-kormányt nem érdekli, ha egy amerikai intézményt támadás ér.

Több jogi szakértő szerint is problémás, ami kedden történt a Parlamentnél – írja a 24.hu.