MSZP;Szeviép-Szeged;

- MSZP: lábon lőtte magát a Fidesz

Az MSZP szerirnt a Fidesz lábon lőtte magát miközben a Szeviép-üggyel próbálta lejáratni Botka Lászlót, mivel a társaság valójában egy "teljes mértékben fideszes cég".

Lukács Zoltán, a szocialisták országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón fogalmazott így, kifejtve, hogy a "Szeviép tulajdonosának üzlettársa volt az a Tímár László, aki korábban Szegeden a Fidesz gazdasági alpolgármestere volt", a másik tulajdonosa pedig a Szeviép megszűnése után egy "másik fideszes oligarcha főtanácsadója lett".

Az ellenzéki politikus elmondta továbbá, hogy a Szeviép 28 állami beruházáshoz kapott meghívást a Fidesz-kormánytól, összesen mintegy 15 milliárd forint értékben. Példaként említette, hogy a társaság az M9-es autóút építkezésénél 3,2 milliárd forintos, a polgári Tisza-híd építésénél 1 milliárd forintos, a szekszárdi Duna-híd építésénél pedig 700 millió forintos állami megrendelést kapott, továbbá a hódmezővásárhelyi önkormányzattól is kaptak 1,3 milliárd forintos megrendelést.

Lukács Zoltán kijelentette, a Szeviép kizárólag Botka László polgármestersége előtt kapott közvetlen megbízást a szegedi önkormányzattól. "Ezután szánalmas és nevetséges az, hogy a Fidesz megpróbálja lejáratni Bokta Lászlót a Szeviép nevű céggel" - fogalmazott, hozzátéve, a Fidesz Szabó Bálint személyében egy "fizetett provokátort és álügyvédet" bízott meg a lejáratással, akit korábban etikai vétség miatt zártak ki az MSZP-ből.

"Ez nem jött be fiúk, próbálkozzatok mással!" - üzente a szocialista politikus a Fidesznek, majd megjegyezte, "Tudjuk, hogy gazdagok vagytok, tudjuk, hogy sok a pénzetek, de azt is tudnotok kell, hogy 2018 után fizetni fogtok".

Mintegy hatvan emberrel a fedélzetén, köztük iskolásokkal balesetet szenvedett egy busz Svédország középső részén, hárman meghaltak, sokan megsérültek - közölték a hatóságok vasárnap.