Csecsenföld;meleg;homofóbia;

- Melegeket öltek meg Csecsenföldön

Csecsenföldön több mint száz férfit vettek őrizetbe "a hagyományostól eltérő nemi irányultsága miatt", közülük legkevesebb hárman meghaltak - írta a hétvégén online kiadásában a Novaja Gazeta című független orosz napilap.

A csecsen belügyi és kormányzati forrásokra, valamint a helyi melegek, biszexuálisok és transzneműek (LGBT) közösségére hivatkozó újság szerint ennél több halálos áldozat is lehet. A lap úgy értesült, hogy néhány őrizetbe vett személyt szabadon bocsátottak, akik aztán elköltöztek a túlnyomórészt muszlimok lakta, az Oroszországi Föderációhoz tartozó Csecsen Köztársaságból.

A Novaja Gazeta úgy tudja, hogy a letartóztatottak között többen a csecsen mufti hivatalában dolgoztak, és a helyi vezető, Ramzan Kadirov ismeretségi köréhez tartoznak és van közöttük két televíziós műsorvezető is. A lap szerint az érintettek nem vállalták nyíltan nemi irányultságukat, mert az "a Kaukázusban egyenértékű a halálos ítélettel". A GayRussia.ru projekthez tartozó LGBT-aktivisták március elején négy észak-kaukázusi városban kértek engedélyt melegfelvonulás megrendezésére, de folyamodványaikat elutasították. A lap szerint az őrizetbe vételek a kezdeményezést követően kezdődtek el.

A központi választási bizottság (RIK) adatai szerint 14 óráig a választásra jogosultak 29,94 százaléka adta le voksát a szerbiai elnökválasztáson, míg öt évvel ezelőtt ez az arány 32,1 százalékos volt, a jelöltek azonban magas részvételi arányban bíznak.